szombat, január 26, 2013

Istennek vagy embereknek?

„Mert most embereknek engedek-e, avagy az Istennek?  Vagy embereknek igyekezem-e tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.”
(Galata 1:10)

Az Istentől elrugaszkodó, Tőle idegen eszmerendszerek mindig is jelen voltak az emberi társadalomban. A felvilágosodás korától kezdve az ember egyre jobban bízni kezdett önmagában, tudásában, erejében. A tudomány sok mindenre magyarázatot adott, s a korábbi érthetetlen, vagy éppen félelmetes természeti jelenségeket matematikai és fizikai törvényszerűségekkel írta le, magyarázta meg, sőt laboratóriumi körülmények között megismételte. Szép lassan az ember elszakadt Istentől. Csak abban az esetben érezi tehetetlenségét, s csak olyan esetbe szembesül azzal, hogy nem mindenható, amikor emberfeletti megpróbáltatással, leküzdhetetlen akadállyal találkozik (betegség, haláleset, természeti csapások, stb). Ezekben az esetekben a tudomány csődöt mond, az emberi megoldások nem elegendőek. Többre van szükség, valamire, ami emberfeletti, ami-aki tud megoldást az ember tehetetlenségének idején is.
Pál apostol felteszi a kérdést, hogy „most embereknek engedek-e, avagy az Istennek?” más fordítás szerint: „Emberektől hagyjam-e magam meggyőzetni, vagy Istentől?” Ma is ez a nagy kérdés: kinek higgyek? Kinek a tanítását, érveit fogadjam el? Emberekét, vagy Istenét? Valljuk meg őszintén, sokszor könnyebb és vonzóbb emberi tanításokra figyelni, azokat helyesnek tartani. Isten tanításait sokszor úgy látjuk, hogy azok túl nehezek, túl nagy áldozatot követelnek tőlünk. Az emberi megoldások könnyebbnek, logikusabban tűnnek. Igen ám, de az emberi megoldások annyit is érnek! Jeremiás prófétánál ezt olvashatjuk: „Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön” (Jeremiás 17:5-6). Ezzel szemben az Istenben bízó, az Úrra hallgató emberről így beszél: „Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr, mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik” (Jeremiás 17:7-8).
Gyümölcstermő élete annak lesz, aki Istenben bízik, aki hagyja magát az Úrtól meggyőzetni. Az emberek kedvében járni, az ő igényeiknek megfelelni (az igazság elferdítése árán is) nagy veszélyeket rejt magában. Az apostolok még életveszélyben is úgy vélekedtek, hogy: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (Apostolok Cselekedetei 5:29). Isten sohasem változik, nála nincs változás, vagy változásnak árnyéka. Aki Benne bízik, soha meg nem szégyenül. „Az Úr Isten megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg, ezért olyanná tettem képemet, mint a kova, és tudtam, hogy szégyent nem vallok” (Ézsaiás 50:7).
Határozott döntésre van szükség! Kettős életet nem lehet élni. Pál apostol ezt nagyon komolyan hangsúlyozza: „Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék”. Nem sántikálhatunk kétfelé. Isten áldására csak úgy számíthatunk, ha mellette döntünk. Legyen a mai nap ennek az ünnepélyes döntésnek a napja! Isten áldjon meg téged az Úr oldalán, az áldások, a gyümölcsöző élet oldalán!

péntek, január 25, 2013

Az ember és a természet




„Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél: Micsoda az ember mondom, hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél.”
Zsoltár 8:4-7.

Nemrég láttam az Apolló 13 című filmet. A legénység célja az volt, hogy feljussanak a holdra, de útközben egy hiba történt az oxigén ellátással, így megkerülték ugyan a holdat, de nem tudtak ott leszállni. A film készítői nagyon ügyesen ötvözték a valóságos, megtörtént eseményeket, az űrben készített felvételeket a színészek előadásával, akik megpróbálták visszaadni, mi is történt ott, akkor az űrben. Megdöbbentő volt látni közelről a hold felszínét, a csillagokat, az űrszemetet, a hatalmas távolságokat. Amikor a föld csak egy pici pontnak látszott az űrből nézve.
Menj ki egy este és nézz fel a csillagos égre. Nézd meg, milyen sok ragyogó csillag látható egy felhőtlen égbolton! Nézd meg a holdat. Képzeld el a távolságokat! Micsoda parányi porszemek vagyunk mi emberek a világmindenséghez képest. És mégis – mi vagyunk a világmindenség figyelmének középpontjában. Hát nem megható?
Ugyanis melyik bolygóra küldte el Isten az Ő szeretett Fiát, hogy hidat építsen az emberiség és a menny között? Melyik bolygón szakadt meg a szíve? Melyik bolygón tört ki a lázadás a szeretet Istene ellen? És melyik bolygóról mondja a Jelenések könyve, hogy az Isten sátora – lakása az emberekkel lesz?
Valóban porszemek vagyunk a világmindenségben. Mégis Isten olyan határtalan szeretettel fordult felénk, amilyet leírni szinte lehetetlen.
Köszönd meg Istennek, hogy ennyire szeret téged. Hogy ilyen fontos vagy számára. Add át gondjaidat, örömödet, kudarcaidat, betegségedet, sikereidet Neki. Engedd, hogy Ő, aki ennyire szeret Téged – a tenyerén hordozzon!



csütörtök, január 24, 2013

Jézus visszajön!

"Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre."

Zsidókhoz írt levél 9:28

Itt járt, hogy nekünk adhassa azt, amit a bűn elvett. Feláldozta Magát, hogy mi emberek megtudjuk, hogy nem Isten haragszik ránk, hanem nekünk volt torz képünk Istenről, ezért haragudtunk Rá. Jézus jön, hogy átadja az ajándékát, az örök életet. Te ott leszel?

Túrmezei Erzsébet:
Hazaérkezés

Ádám késő utóda, én is
az Édenen kívül születtem.
Az Édenen kívül bolyongtam
átok alatt, számkivetetten.

Küzdve bogánccsal, tövisekkel,
kiverejtékezett kenyéren,
emberszívemben Édenkertnek
emléke szunnyadt hófehéren.

És magamválasztotta úton,
magamakarta szóval, tettel,
és szép, szabad nyomorúságban
pazarul évre év veszett el.

S mikor kisemmizett a kedvem,
csalóka vágyak megcsúfoltak,
odalett büszke emberségem,
és úgy hevertem, mint a holtak:

samaritánus irgalommal
fölémhajolt az Istenember.
Megetetett vigasztalással,
megitatott hűs kegyelemmel.

Éreztem, hogy kevély szememből
sok bűnsirató könny szivárog:
„Elég, elég a magaméból!
Ezután a Te utadon járok!”

Ahogy kimondtam – lehanyatlott
a kard a kérubok kezében.
Messzetévedt, bús gyermekének
kitárta kapuját az Éden.

Fái között ott várt az Isten,
ködbeborult királyi Felség.
„Atyád” – súgta az Istenember.
S elfödött az Isten-közelség.

„Atyám!” – A viharvert madárka
pihen el így a pelyhes fészken. –
„Atyám!” Ujjongani szeretnék,
sírni, kacagni: hazaértem!

Haza, a Te akaratodba,
édeni kerted közepébe!
Ó, akármilyen messze Tőled
szüntelen ott kísért a képe!

Küzdve bogánccsal és tövissel,
kiverejtékezett kenyéren,
emberszívemben Édenkerted
emléke szunnyadt hófehéren.

Soha, soha ne legyek újra
magam útjának átokvertje!
Védve és virrasztva öleljen
akaratodnak Édenkertje.

Boríthat benne éjsötétség
és túl a táj, mint nap ragyoghat:
akaratodnak Édenéből
nem egy lépést! nem egy tapodtat!

Az Atya fényben állt a fák közt,
és gyermeke előtte térden.
Harmatos, hűvös alkonyat volt…
Ádám utóda… hazaértem!

szerda, január 23, 2013

Az igazi öröm napja


„Ez a nap az, a melyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen!”
(118. Zsoltár 24. vers)

Egyszer egy lelkész az imaházba menet majd felbukott egy kockakőben. Nézegette, nézegette. Felvette és magával vitte, gondolta épp kapóra jött.

Ahogy felment prédikálni, a követ kitette a szószékre. Természetesen mindenki feszülten várta mi lesz mindebből. Prédikált, majd a beszéde végén Áment mondott és lejött.

Ekkor odalépett hozzá az egyik presbitere és megkérdezte; Ne haragudj lelkész, hogy megkérdezem, de mindenki kíváncsi, minek raktad azt a követ a szószékre. Mire a lelkész; - Ja, a kő, az csak a figyelem fenntartására kellett.

De miért is van az, hogy oly sokan unják az istentiszteletet, feleslegesnek tartják az imádságot, elhanyagolják a Biblia tanulmányozását?

Többen javasolták már nekem is; az imaházakat el kéne adni és a szabadban kéne tartani az istentiszteletet; a megszokott liturgiát, a prédikációt el kéne felejteni és helyette csak leülni körbe, beszélgetni, meg ki mit akar; a Bibliát át kéne írni modern nyelvezetre, és ha fiatalos énekek lennének, az jobban feldobna mindenkit…

Én azonban nem hiszem, hogy ez az igazi megoldás.

Már csak azért sem, mert a legutóbb egy ifjúsági összejövetelen saját magam tapasztaltam, hogy a fiatalos énekeket ugyanolyan unottan énekelték a résztvevők, mint mást, a külföldi előadó prédikációja alatt pedig nem egy előttem ülő a mobiltelefonján videojátékozott.

Be kell látni; ha az Istennel való találkozás pillanatai és a szombat számomra nem az öröm napja, akkor a probléma gyökere nem a külső körülményekben keresendő, hanem belül.

Mi tehát a megoldás?

Amit Dávid is hangsúlyoz a zsoltárban, észrevenni és arra figyelni, amit az Örökkévaló tett és tesz értem. Nem magammal, hanem Isten nagyságával foglalkozni. Ez pedig automatikusan hálára fog ösztönözni bennünket.

Így adjunk hálát ma is Szabadítónknak:

„Magasztallak téged, hogy meghallgattál, és szabadításomul lettél! A kő a melyet az építők megvetettek, szegletkővé lett! Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt!” (Zsolt.118:21-23)

kedd, január 22, 2013

Viharvadászok

Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.   1Korintus 10,13


Tudjátok kik a viharvadászok?

Azok az emberek, akik mindent megtesznek azért, hogy minél közelebbről megfigyeljenek egy tornádót. Sokszor az életüket is kockáztatják azért, hogy közel kerüljenek hozzá, műszereikkel együtt. Igyekeznek egészen a vihar közepébe kerülni.
 
De tudod, hogy pontosan a vihar közepén van valami, amit úgy hívnak, hogy a vihar szeme? Ezek a viharvadászok megállapították azt, hogy a vihar szemében mindig a legnagyobb nyugalom és békesség uralkodik, annak ellenére, hogy körülöttük mindenhol, a pusztítás és az eső az úr. Ha te ott lennél velük és pár km-rel arrébb mennél, az nagyon veszélyes lenne, de ha a vihar szemében maradsz, akkor minden rendben lesz.
 
Ugyanez az elv igaz az élet viharaira. Vihar dúlhat az egészségedben, pénzügyeidben, vagy a családodban. Könnyen összeomolhatnál, de pontosan a vihar közepében van egy hely, ahová belépve békességet találsz. Lehet, hogy Isten nem szabadít meg minden vihartól, de ha megtanuljuk, hogy a vihar szemében maradunk, akkor békességünk lehet annak  közepette.
 
Lehet, hogy nagyon nagy kihívással, próbával nézel szembe, és állandóan azzal a problémával birkózol. Annyira aggódsz, hogy még aludni sem tudsz. Lehet, hogy próbálsz valakin segíteni, vagy megpróbálsz valakinek visszafizetni a rosszért, amit ellened tett, vagy egyszerűen keményen próbálkozol elég hosszan imádkozni, hogy megmutasd Istennek, te komolyan gondolod.
 
Ez az Ige azt mondja, hogy a nehézségek között is van szabadulás. Ha azt akarod, hogy Isten kézbe vegye a problémádat, akkor hinni kell azt, hogy Ő képes megszabadítani.  Ő nem hagy erődön felül kísérteni, Ő bevisz a vihar szemébe.


Arra bátorítalak, hogy lépj arra az útra amit Isten mutat. Hit által valld meg: „Istenem, bízom Benned, hogy irányítod a lépteimet. Bízom Benned, hogy megőrzöl minden utamon. Köszönöm, Atyám, hogy megnyitod a kegyelem, a növekedés és áldás kapuit számomra.”

Ha a gondolataiddal Rá összpontosítasz, akkor Ő megőriz téged békességében. Még ha az élet viharai vesznek is körül, biztonságban leszel és békességre találsz Jézus Krisztusban.

hétfő, január 21, 2013

Az Úrban bízók áldása


„De áldott az a férfi, aki az ÚRban bízik, és akinek bizodalma az ÚR. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, levele zöld marad. Száraz esztendőben sem aggódik, nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.
Jeremiás 17:7-8

Mennyit ér egy üveg víz? Az attól függ hol vagy, és milyen körülmények között. Sajnos, van úgy hogy annyira el vagyok foglalva dolgaimmal, hogy elfelejtek inni. A szervezetem persze aztán jelez, és bepótolom a hiányzó folyadékmennyiséget. Kimegyek a konyhába inni egyet, vagy ha úton vagyok előveszem a flakonomat a táskámból, vagy az autóban az ülés alól… és iszom. A víz ma Magyarországon szinte mindenhol kiváló minőségben elérhető.

Amikor volt alkalmam végigjárni Palesztina tájait, megtanultam értékelni a vizet. Amikor a pusztai forróságba kiszálltunk a buszból, minden korty vizet beosztottam és értékeltem. Ott a víz nem magától értetődő és nem mindig és mindenhol elérhető. Ott, akkor kincset ért ugyanaz a flakonnyi víz, amit itthon észre sem veszünk.

A mai útravalónk kétféle emberről beszél. Az előző néhány vers azt mondja, hogy aki az emberekben bízik olyan, mint „a cserje a pusztában, amely nem látja, hogy jó következnék, hanem sivár helyen lakik a sivatagban, kopár és kihalt földön.” (6.v.) 

Az Úrban bízó férfi (és nő, és gyermek, és fiatal…), ezzel szemben olyan, mint egy folyóvíz mellé ültetett fa. A legnagyobb szárazságban is zöld marad, mert gyökere képes a mélyről felszívni az életadó vizet.

Amíg nincs „szárazság” – válságok, nehézségek, próbák, addig nem látszik lényeges különbség. De eljön az idő mindenki életében, amikor a maga erejére nem számíthat – és amikor más ember sem segíthet. Egy fa is, talán egy ideig megáll víz nélkül, de aztán menthetetlenül elszárad, és egy nagyobb viharban kidől.

Ma gondolkozzunk el komolyan azon, hogy kiben bízunk a leginkább. Mire alapozzuk az életünket, a jövőnket? Milyen mélyen gyökereztünk meg Krisztusban? Magunkba szívjuk-e naponta Isten „élő vizét”, a Szentlélek megújító erejét?

vasárnap, január 20, 2013

Valaki mondja meg...


„Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.”
Máté evangéliuma 5:13

Mi az élet célja? Miért vagyunk ezen a világon? Mitől leszek jó ember? Mitől leszek Ember? Mi a feladatom? Mit kell tennem? Kérdések, melyek időről időre felszínre törnek benned, és újabbnál újabb választ kell találnod. De hol? Ki mondja meg az igazat? Ki mondja meg, mi a te küldetésed? Ki tud ebben segíteni?

Isten csendben megszólít ma reggel, és hív egy közös utazásra, egy közös életre, egy kalandra, egy küldetésre. Csak nem mindig olyan könnyű igent mondani, hiszen ott van a saját elképzelésed, mely néha még egészen közel is áll a valósághoz. A saját terved, a saját akaratod, és nehéz elhinni, hogy Isten jót akar. 

Pedig kettőtök közül Ő az egyetlen, aki látja a jövődet, és ennek fényében teszi meg ajánlatát. Ő látja az életedet a kezdettől az örökkéig, és szeretné, ha mellette döntenél, hogy mindez valóra váljon. Szeretné, ha rábíznád magadat, és engednéd, hogy Ő vezessen, és választ adjon életed kérdéseire. 

Hát mondj igent neki ma reggel, barátom, és hidd el, nem fogod megbánni! Egy különleges úton indulhatsz el Vele, ahol megtanulsz másokért élni, megtanulsz végre igazán élni. És egyszer majd rájössz, te sem álmodhattál volna szebb életet magadnak.