Vérrel pecsételt szerződés

„És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.”
(Mózes első könyve 17. fejezet. 7.vers)

Az Ábrahámmal történt szerződéskötés felidézése feleslegesnek tűnhet manapság, amikor sok ember nemhogy a szóbeli, de az írásos megállapodásokat is semmibe veszi, egyoldalúan kedve szerint módosítgatja gazdasági és személyes életben egyaránt.

Pedig mennyivel jobb lenne, ha mindenki megtartaná a kimondott, vagy leírt vállalásait. Így ez, mármint a körülmetélés, bár a XXI. században olyan idegennek tűnő intézkedése a Mindenhatónak, mégis komoly tanulságokkal szolgál.

Egyrészt, hogy a régi világban a szövetséget nem kötötték, hanem, amint azt a héber nyelv pontosan ki is fejezi, vágták. Ezzel is jelezve, hogy az adott szóért saját vérével, saját életével felel az ember. Anonymos Gesta Hungaroruma szerint, magyar eleink is így pecsételték meg Etelközben a törzsi szövetséget.

Másrészt, hogy a Teremtő és teremténye közötti megromlott kapcsolatot csupán vérrel lehet helyreállítani. Ezt jelképezte az áldozati rendszer, előképként, hogy Jézus a helyreállítás szerződését saját vérével pecsételi meg.

S a körülmetélés szövetségének igazi jelentősége nem annyira a külső, mint inkább a belső körülmetéltségben kellett, hogy megnyilvánuljon, ahogy olvassuk is: „Metéljétek azért körül a ti szíveteket, és ne legyetek ezután keménynyakúak.” (5Móz.10:16)

„Mert nem az a zsidó, a ki külsőképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsőképen van: Hanem az a zsidó, a ki belsőképen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; a melynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van.” (Róm.2:28-29)

Így mikor ma Isten vérrel megpecsételt szerződésére gondolsz, ne ellenkezz, engedd, hogy kezébe vegyen és formáljon.

„És körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet, és a te magodnak szívét, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj.” (5Móz.30:6)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia