Ok-okozat
(Galatákhoz írt levél 6:7)
Kunszentmártonban hallottam ezt a történetet. Egy hívő ember nem tudta elvégezni az árpa vetését időben, mert vagy rossz idő volt, vagy épp szombaton lehetett volna vetni, ő pedig szombatot tartott. A többiek rég elfeledkeztek a vetésről, ő meg még mindig csak készülődött rá. Jól benne jártak már a mezőgazdasági évben, mire sikerült elvetnie a magot. Kullogott is a vetése jól lemaradva a többieké mögött. Mikor mások mezeje már zöldellt, az övé még kopasz volt. Amikor a többieké szárba szökkent, az övé épphogy elkezdett zsendülni. Amikor a többieké már magas száron ringott, az övé épp hogy csak a többi vetés derekáig ért. Csúfolták is a bolond hívőt, hogy: "Azt hittük árpát termesztünk, nem füvet!". Így jött el az aratás napja. Csodák-csodája, a mi emberünknek lett a legjobb termése, jóval a többiek átlaga felett aratott. Fordult a kocka, most ő ugratta a többieket: "Azt hittem, hogy árpát termesztünk, nem szalmát!"
Sokan azt gondolják, hogy a történet tanulsága az, hogy a hívő ember gabonáját megáldotta Isten, még ha később is került a földbe. Én nem vagyok ebben annyira biztos... Nos, azt hiszem a két csoport között a különbség az volt, hogy a hívő ember nem árpát vetett, hanem hitet! És ennek a gyümölcsét aratta le!
Így van ez egész életünkkel! Ha jó termést aratunk, akkor a szívünk mélyéből kell hűségesen cselekedni, és nem elég csak a látszatból tenni. Isten nem dől be a tettetésnek és Istent nem limitálják a körülmények! Minden kicsi jó, minden csepp szeretet és minden kétkedő hit az ő áldásával a százszorosára nő. Ne hagyjuk hát, hogy a rossz induljon növekedésnek, és elfojtsa Isten országát a szívünkeben! Vessünk ma olyat, ami "ami jó, ami neki tetsző és tökéletes" (Róma 12:3)!
