Az igaz ember védelme

„Az ÚR megerősíti annak az embernek lépteit, akinek útját kedveli. Ha megbotlik is, nem esik el, mert az ÚR kézen fogja.”
Zsoltárok könyve 37:23-24

Minden csak bizalom kérdése. Bízunk-e Isten igazságosságában, ígéreteiben, gondviselésében? Persze, hogyne… mondjuk, de mikor naponta szembesülünk az élet igazságtalan dolgaival, vagy elkeseredünk és beletörődve feladjuk, vagy igyekszünk saját kezünkbe venni az irányítást.

Igen, az istenteleneknek jól megy sorunk, szép házuk, nagy autójuk, gondtalan életük … legalábbis látszatra – egy időre. Akik pedig megpróbálnak becsületesen, Isten előtti felelősséggel élni, azt lesajnálják, bolondnak nézik.
Mint mondhatnánk, ha valóban Istenben bízunk? „Rendben, igen látom, de én mégsem ezekre nézek.” Ahogyan a fent idézett 37. zsoltár 4-5. verse mondja: „Gyönyörködj az ÚRban, és megadja neked szíved kéréseit. Hagyjad az ÚRra utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” Később csendességre, türelemre int. Várjunk hittel Isten tetteire, és ne bosszankodjunk türelmetlenkedve.
Ha az Úrra nézünk, rábízzuk utjainkat, akkor ő már itt ebben az életben is megmutatja hatalmát, gondviselését. Ha magunkra, vagy másokra nézünk csak keserűség és csalódottság fog eluralkodni rajtunk.

A mi Istenünk szemmel tartja minden lépésünket. Ismeri a szükségleteinket, és a megfelelő időben válaszol. Bizalom kérdése az, hogy megtanulunk várni rá, és lecsillapodni. Hinni akkor is, mikor elestünk – tudva azt, hogy az ÚR karjaiban tart. Bíznunk kell maximálisan Istenben, ahhoz, hogy ne érdekeljen kinek milyen a sorsa, mert a mi igazi otthonunk a mennyekben van ill. a szelídek fogják majd örökölni az egész földet.


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia