Ki szeret igazán?


„Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, a ki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent.”
1János 4,7

Ma az egész világ prédikálja a szeretet hatalmát. Szívvel vagy képmutatásból cselekedve, de mégis agyoncsépeltté tettük a legszebb szavunkat. Mit jelent egyáltalán igazán szeretni? Egy idézetet és egy verset találtam, ami erről beszél:

„Szeretni Istent mindenekfelett és önzetlenül egymást - ez a legjobb ajándék, melyben mennyei Atyánk részesíthet. Ez a szeretet nem pillanatnyi fellángolás, hanem isteni alapelv, állandó erő. A meg nem szentelt szívben nem fakadhat; nem is teremhet meg benne. Csak abban a szívben találjuk meg, melyben Jézus uralkodik. "Mi szeretjük Őt, mert Ő előbb szeretett minket." Szívben, melyet az isteni kegyelem megújított, minden cselekedet indítórugója: a szeretet. A jellemet átalakítja, fékezi az ösztönöket, uralja a hajlamokat és nemesíti a törekvéseket. Ha ezt a szeretetet szívünkbe fogadjuk, életünket megédesíti, és nemesítő befolyást áraszt egész környezetünkre.” (E. G. White: Apostolok története; Hű tanúbizonyság „c” fejezet. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/at/55.htm)


AKAROM
 
  Akarom: fontos ne legyek magamnak.
  A végtelen falban legyek egy tégla,
  lépcső, min felhalad valaki más,
  Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
  Ám a kalász nem az ő érdeme.
  Legyek a szél, mely hordja a magot,
  De szirmát ki nem bontja a virágnak,
  S az emberek, mikor a mezőn járnak,
  A virágban hadd gyönyörködjenek.
  Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
  Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
  A kéz legyek, mely váltig simogat,
  Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
  Legyek a fáradt pillákon az álom.
  Legyek a délibáb, mely megjelen
  És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
  Legyek a délibáb a rónaságon,
  Legyek a vén föld fekete szívéből
  Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
  Legyek a drót, min üzenet megy végig
  És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
  Sok lélek alatt legyek a tutaj,
  Egyszerű, durván összerótt ladik,
  Mit a tengerbe visznek mély folyók.
 
  Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
  Míg le nem teszi a művész a vonót.
 
  Reményik Sándor

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet