A világ mulandó
„Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a
szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól
van" (1Jn 2:16, új prot. ford.).
„Ma a baj a világgal? Mit jelent szeretni a világot? János három dologról
tesz említést: 1) a test kívánsága, 2) a szem kívánsága és 3) az élettel való
kérkedés. János szerint ezek nem az Atyától, hanem a világtól vannak; bár
testünk, szemünk és életünk egyaránt az Istené. Hol van akkor a probléma? Mitől
akar óvni János?
A test kívánsága nyilvánvalóan a szenvedélyekről szól, bár nem
törvényszerű, hogy csak azokra korlátozódjon (lásd Gal 5:19-21).
A szem kívánsága, bár kétségtelenül kötődik a testhez, a gondolatainkig,
vágyainkig hat; azokra a dolgokra utal, amelyeket mihelyst meglátunk, rögtön
meg is akarunk szerezni (lásd 2Móz 20:17).
Az „élettel való kérkedés" gondolata az Istentől való
függetlenedésre utal. Mintha csak mi magunk alkottuk volna életünket, és ezért
minden megvalósított dolgunkért magunknak tulajdonítjuk a dicsőséget és a tiszteletet. „Tudjátok
meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk" (Zsolt
100:3). Ezzel szemben, ha rádöbbenünk arra, hogy minden levegővételünk, minden
szívverésünk, minden, amit valaha is birtokolhatunk, vagy amivé valaha is
lehetünk, egyedül Istentől jön, a büszkeség lesz az utolsó, ami felmerül
bennünk. Bűnös emberek lévén, akiknek élete teljes mértékben Isten kegyelmétől
és jóságától függ, hiszen képtelenek volnánk megváltani magunkat az örök
haláltól és pusztulástól, alázattal és szelíden, fennhéjázás nélkül éljük az
életünket! A tökéletes világban Lucifer bukását éppen a büszkeség okozta;
nekünk, akik távolról sem tökéletes világban élünk, úgy kellene menekülnünk
előle, mint a pestistől!
A 16. versben János elénk tárja az első okot, miért ne szeressük a
világot: a világ szeretete és az Atya szeretete nem fér meg egymással. A 17.
versben újabb indokot hoz fel: nincs értelme a világot szeretni, mert a világ
mulandó. Jobb és bölcsebb azt választanunk, ami maradandó. Ezzel magunk is
maradandóvá leszünk, vagyis örökké fogunk élni.
Nagy kísértés az emberiség számára, hogy csak a pillanatnak éljen,
magával ragadja az anyagias világ, és csak azt értékelje, ami a szeme előtt
van. Ezért Pál is csatlakozik Jánoshoz, mondván: „az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van,
az Istennek jobbján ülvén. Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert
meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.
Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Ővele együtt, megjelentek
dicsőségben" (Kol
3:1-4). Valamint: „Mivelhogy
nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók,
a láthatatlanok pedig örökkévalók" (2Kor 4:18).
(Részletek a Bibliatanulmányok 2009. 3. negyedévi számából; „A
szeretett tanítvány, János levelei”)
