A hűséges barát


„Minden időben szeret, a ki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.”
Példabeszédek 17:17

Sokan írtak már a barátságról – könyveket lehetne megtölteni ezekkel a gondolatokkal. Számomra a barátság azt jelenti, hogy vannak emberek, akik közelebb állnak hozzám, mint mások; akik előtt önmagam lehetek; akikre számíthatok és akik számíthatnak rám. A barátaimért kész vagyok áldozatot hozni, jó velük lenni…
Elvileg mindenkinek lehetnek barátai, mégis sokan szenvednek magánytól, az elszigeteltségtől.
A Biblia egyik legnagyszerűbb üzenete, hogy maga Jézus Krisztus lehet a barátunk. Nézzük meg hogyan lehetséges ez!

János evangéliuma 15:12-15
„Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.”

- Az első feltétele ennek a különös kapcsolatnak az ÁLDOZAT, mégpedig Krisztus áldozata. Azért lett emberré, hogy „életét adja barátaiért”. Ennek a kapcsolatnak nagy ára van, fontos tehát, hogy kellően értékeljük.
- Jézus barátsága SZERETET által működik. A szeretet késztette az áldozatra, a szeretet tartja mindezt életben, és szeretete soha nem változik.
- Jézus barátsága BIZALOM-ra épül. Nem a földi ÚR-SZOLGA viszonyt fogjuk itt megtapasztalni, viszont nem is a „Jézus-haver” kategóriáról van szó. Ő mindenek Ura és Királya, viszont engem és téged, bűnös embereket bizalmába fogad, beavat terveibe, feltárta előttünk a jövőt. A Teremtő-teremtmény viszony megmarad, viszont a MEGVÁLTÁS által már nem a bűn szolgái, hanem Krisztus követői leszünk.
- Jézus barátságára mi ENGEDELMESSÉG-gel válaszolunk. Ez is a bizalom-szeretet által motivált cselekedet lesz, nem pedig a szolgai parancs teljesítés.
- Jézus barátsága azt is magával hozza, hogy szeretni fogjuk egymást, ami a SZOLGÁLAT-ban nyilvánul meg. A szolgálat áldozatot kíván… és rájövünk arra, hogy az emberi kapcsolatokban megélt szabályszerűségeket mind Jézustól tanulhatjuk.

 „Az igazi barátság feltételezi a szeretetet, mely a gyengédséghez vezet el; a bizalmat, mely nem aggodalmaskodik barátunk hűtlenségének lehetőségén; a szabadságot, mely nem fél kimondani a maga ellenvéleményét; az egybetartozás érzését, mely nagylelkűen tud adni és örömmel elfogadni; végül az érdekek kizárását, mely nem kíván mást a barátnak, mint annak előbbrejutását a bölcsességben.” (Augustinus)

(Ez az írásom már 2011. májusában egyszer megjelent, de lehet, hogy elfelejtetted :)


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet