Pál vallomása


„Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, a kik közül első vagyok én. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, példa gyanánt azoknak, a kik hiendenek ő benne az örök életre.”
Timótheushoz írt első levél 1. fejezet 15-16. vers

Az Újszövetség egyik legizgalmasabb könyve; az Apostolok cselekedetei. Csodás gyógyulások, megtérések, szabadulások, az evangélium fáradhatatlan hirdetése, mártíromság…

És ez a 28 rövid fejezet csak parányi töredéke mindannak, ami az első századok hithőseivel történt. Pedig milyen érdekes lenne olvasni a leghétköznapibb dolgaikról is, mit ettek, hol aludtak, mennyit és mit dolgoztak, hogy zajlott egy istentisztelet, egy keresztség…

No és persze, milyen érzés önthette el szívüket, mikor börtönbe zárták őket, mikor menekülni kellett Thesszalonikából, mikor hajótörést szenvedtek, mikor Pált megmarta a kígyó, vagy mikor Euthikus kiesett az ablakból…

Igen, mi szeretjük ecsetelni, milyen nehéz körülményekkel kell megküzdenünk, mennyi áldozatot hozunk, amit mások nem becsülnek. Olyan jó kicsit sajnáltatni magunkat.

Ám a szaftos részletek, holmi szenvedéstörténetek helyett Pál és az apostolok Isten szeretetéről és kegyelméről beszélnek, mely nem rideg dogma, hanem személyes tapasztalás.

S ennek a szeretetnek a fényében, elhalványul minden fájdalom, felszáradnak a könnyek, a Saulusok Paulussá válnak bizonyságul mások számára.

Pál vallomása ma felhívás feléd is.

Felejtsd el, aki vagy, ami veled történt, csak az a fontos, amit Jézus érted tett és tesz ma is. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet