Igazán ismersz, Uram!
„(A karmesternek: Dávid zsoltára.)
URam, te megvizsgáltál és ismersz engem. Tudod,
ha leülök vagy ha fölkelek, messziről is érted gondolatomat. Ügyelsz járásomra és fekvésemre, minden utamat jól
ismered. Amikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen
érted azt, URam! Elöl
és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem.”
Zsoltárok könyve 139:1-6
Egy mindent tudó, mindent látó, sőt még a gondolatainkat is
ismerő Isten gondolata először talán rémisztő lehet – de ha jobban belegondolunk,
csak egy ilyen Istennek „van értelme”.
Milyen lenne az „isten”, aki semmit sem tud rólunk? Ez csak
egy egyoldalú kapcsolat lenne. Én adok magamból, imádom őt, áldozatot mutatok
be neki, de ő nem ismeri személyes helyzetemet, nem akar és nem tud válaszolni.
Erről a tragikomikus helyzetről írt már Ézsaiás próféta is az
alábbiak szerint:
(Ézsaiás 44:9-18) „A bálványok készítői mind hiábavalók,
és kedvenceik mit sem használnak. Tanúik nem látnak és nem tudnak semmit, ezért
megszégyenülnek. Ki alkotott istent és öntött bálványt, amely nem használ
semmit? Íme, minden társuk megszégyenül, mert a mesterek maguk is csak emberek.
Gyűljenek össze, álljanak elő mind! Félni fognak, megszégyenülnek mindnyájan.
(…) Az ács mérőzsinórt feszít ki, vörös krétával
rajzol, majd meggyalulja a fát, körzővel megrajzolja, és férfi formájúra készíti
azt, díszes emberi alakra, hogy elhelyezze a házában. Cédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és
fölneveli az erdő fájával együtt; fenyőt ültet, amelyet az eső fölnevel. Ezekből tüzet
rak az ember, vesz belőlük, hogy megmelegedjen, elégeti, és kenyeret süt. Sőt
istent is csinál belőle, és imádja, bálványt készít, és leborul előtte. Felét tűzben elégeti, felével a húst készíti.
Pecsenyét süt, és jóllakik, aztán melegedik, és így szól: De jó melegem van, látom
a tüzet! Maradékából istent készít magának, bálványszobrot.
Leborulva imádja, könyörög hozzá, és így szól: Szabadíts meg, mert te vagy az
istenem! Nem tudnak és nem értenek semmit,
mert be van hunyva a szemük, és nem látnak, és szívük nem eszmél.”
Nos, ehhez képest mennyivel jobb érzés, hogy a Teremtő
Istenünk, nem ember barkácsolta dísztárgy, hanem egy élő, személyes, érző –
SZERETŐ Isten. Személyesen kitüntet figyelmével, tervet készít életünkre nézve,
gondot visel rólunk, támogat és célt mutat. Reményt adva kiemel a bűn
rabságából, és örök élettel ajándékoz meg.
Talán szánakozó mosollyal gondolunk arra, hogy micsoda
ostobaság, ha valaki saját maga készítette tárgyakat imád. Áldoz nekik (időt,
pénzt, energiát, önmagát…), segítséget, boldogságot remél tőle. De ha jobban
belegondolunk, mennyivel kevésbé ostoba dolog, amikor az ember készítette
tárgyak (autó, TV, telefon, ékszerek, stb.) megszerzésért, megtartásáért hozunk
nem kis áldozatokat. Mennyivel kevésbé ostoba dolog, ha nem egyedül Istentől
várunk választ és megoldást életünk kérdéseire?
Isten a mi oldalunkon áll. Ő nem megfigyel, vagy ellenőriz
bennünket, hanem egyszerűen ISMER. Jobban, mint bárki más, vagy mi magunk
magunkat – mert ő az Örökkévaló, Teremtő Isten. Jó ezt tudni, jó őt Imádni!
