A feltámadás ígérete

„Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra.  Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” 
Dániel 12:2-3.

Ez az igeszakasz az un. részleges feltámadásra utal. Hisz Jézus első eljövetelekor csak az igazak támadnak fel, a Millennium végén pedig csak a gonoszok. Ez a feltámadás megelőzi az elsőt, amikor Jézus némelyeket feltámaszt, hogy részesei legyenek annak az eseménynek, ami a második adventkor látható lesz.
A lényeg az, hogy lesz feltámadás! Meglátjuk Jézust! Találkozunk szeretteinkkel! Hiszem, hogy Jézus most már tényleg nagyon hamar eljön, hisz ezt mutatja minden jel. Hiszem, hogy lesznek egyesek, akik élve látják meg ezt az eseményt. Lesznek, akik köszönteni fogják feltámadt rokonaikat, barátaikat. Hiszem, hogy én is találkozhatom szeretteimmel. Hiszem azt is, hogy azokkal is találkozni fogok – akikről ma talán nem is nagyon tudok – szóval azokkal, akiknek akármilyen pici részben is hozzájárultam az üdvösségéhez. Lehet, hogy egy könyvet adtam valamikor valakinek, vagy hitemről, tapasztalataimról beszéltem valakivel – és ő is ott lesz majd az üdvözült seregben. Hát nem csodálatos dolog ez?
Meghívlak – gyere velem! Köszöntsük a feltámadottakat, közülük azokat, akik közel álltak a szívünkhöz, és a mi drága Jézusunkat, Megváltónkat!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia