Jézus és a gyermekek


"Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.  Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba."
Lukács evangéliuma 18:16-17

 A zsidók közt szokás volt a gyermekeket elvinni valamelyik rabbihoz, hogy az kinyújtott kézzel megáldja őket. A tanítványok azonban túl fontosnak gondolták a Megváltó munkáját ahhoz, hogy ilyesmivel meg lehessen szakítani. Amikor az anyák hozzá jöttek kicsinyeikkel, a tanítványok neheztelve néztek rájuk. Úgy gondolták, ezek a gyerekek túlságosan kicsik, semmi hasznuk sem lesz abból, ha meglátogatják Jézust, s azt a következtetést vonták le, hogy Ő sem örülne nekik. A Megváltó tudta, milyen gond nyomasztja az anyákat, akik Isten Igéje szerint akarják gyermekeiket nevelni. Meghallgatta imáikat. Ő maga vonzotta őket színe elé. (…) Karjába vette a gyermekeket, kezét rájuk helyezte, és részesítette őket az áldásban, amiért jöttek. 

Jézus az eléhozott gyermekekben kegyelmének örököseit, országának polgárait látta - férfiakat és nőket -, akik közül egyesek mártíromságot vállalnak majd Érte. Tudta, hogy ezek a gyermekek hallgatnak Rá, jóval készségesebben fogadják el Megmentőjüknek, mint sok világias bölcs, kemény szívű felnőtt. Tanításkor leereszkedett hozzájuk. A menny Uralkodója nem tartotta méltóságán alulinak, hogy kérdéseikre válaszoljon, s fontos tanításait gyermeki felfogóképességük szintjére egyszerűsítse. Elültette agyukba az igazság magvait, melyek majd évek múltán kikelnek, s az örök életre teremnek gyümölcsöket.

Ma is igaz, hogy a gyerekek a legfogékonyabbak az evangélium tanításai iránt, szívük megnyílik az isteni befolyás előtt, s elég erős a kapott leckék megőrzésére. A kisgyermekek keresztényekké válhatnak, és koruknak megfelelő tapasztalatokra tehetnek szert. Lelki nevelést kell nekik nyújtani, a szülőknek mindent meg kell tenniük, hogy jellemük Krisztus hasonlatosságára formálódjék.

(Kivonatok Ellen G. White: Jézus élete c. könyv, Jézus megáldja a gyermekeket c. fejezetéből) 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia