Áldás alatt élni

„Áldásom azon az emberen van, aki hisz bennem; aki belém helyezi bizalmát.”
Jeremiás 17,7

Mitől más az, akin rajta van az Isten áldása?

Vajon több jóval halmozza el őt Ura, mint másokat? Gazdagabb lesz évei múltával, vagyona egyre csak gyarapodik, javai nem fogynak el? Egészsége tovább tart, mint másoké? A betegség elkerüli, nem lesz influenzás, nem fázik meg? Nem éri szerencsétlenség sohasem? Miben más, aki áldott?

Az áldás nem egy láthatatlan páncél, nem egy soha ki nem fogyó éléskamra, de még csak nem is a meg nem romló egészség. Minden ember életében vannak jó és rossz dolgok, könnyű és nehéz napok. Az áldás abban rejlik, ahogy ezeket fogadjuk, ahogy élünk azokkal.

„Az Úr adta, az Úr vette el” – mondta Jób, aki igaz ember volt, és igyekezett megbékélni sorsával. Hiába keserítették felesége átkai, barátai vádjai, hite megőrizte reménységét és a reménysége megmaradt. Így az élete is megmaradt.

„Az Úr majd gondoskodik az áldozatról” – mondta Ábrahám Izsáknak és kezében a késsel és a tűzzel ment fel arra a hegyre, amit Isten mutatott neki, hogy ott áldozza meg fiát, egyetlen örökösét. Hite adott erőt neki ahhoz, hogy a legdrágábbról is lemondjon, a legkedvesebbet is elveszítse. Mivel a hite megmaradt, így a reménysége is megmaradt és megmaradt a fia is.

„Legyen meg a Te akaratod” – mondta Jézus, mielőtt odaadta magát mindannyiunk bűnéért, halálra. Szívében azzal a hittel tette ezt, hogy nem lesz hiába. Hitte, az Atya elfogadja áldozatát és hitte, önfeláldozó szeretete sokunk szívét készteti megtérésre.

Az áldás a reményből fakad, a reménység pedig a hitből, a hit pedig az Isten ajándéka mindazoknak, akik kérik azt.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet