Amikor a minden már semmi...

„Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítélem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.”
Pál levele a filippiekhez 3:7-8

A mindent adta oda érted, aminél nem lehet többet. Végigtekintett a bolygók során, a végtelen űrön, a csillag milliókon, a galaxisok pontos rendjén; a békén és tisztaságon, a szereteten és hódolaton, ami csak Őt illette meg; a tökéletességen, a szentségen, a saját öröktől fogva tartó örök életen, és azt mondta: nem kell. Nem kell, ha Te nem élvezheted mindezt vele, ha te nem gyönyörködhetsz többé a felkelő nap zenéjében, ha nem csodálhatod az apró virágok ártatlanságát, ha nem hallgathatod a patak végtelen csobogását, az erdő sejtelmes zúgását, a tél hideg szavát és a nyár víg énekét.

És letette az árat, a mindent, amit te soha nem lettél volna képes megfizetni. Mint kalapácsütés, mondta ki az utolsó szót: Elvégeztetett! És most vár, mert a lépés nálad van. Neked kell a "királyodat és királynődet" elmozdítanod a helyükből a futóval, a bástyával, a gyalogokkal együtt; neked kell válaszolnod a mindenre.
Tudom, hogy felfoghatatlan, és hihetetlen, és tudom, hogy egyikünk sem érdemelte meg, de ő mégis beleadott mindent. Mindent érted, hogy megismerhesd és igennel válaszolhass az Ő nyitására.
Mondd, hogy lépsz erre ma reggel?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia