Bűnvallás, imádság
„Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.”(Jakab apostol levele 5. fejezet 16. vers)
A bűn kezelésével kapcsolatban, nagy általánosságban, két alapvető hozzáállást tapasztalhatunk. Vagy elbagatellizáljuk, megmagyarázzuk, vagy állandó önváddal sanyargatjuk magunkat.
Bizony sokan Isten kegyelme és szeretete mögé bújva állítják, hogy az Örökkévaló úgyis ismeri gyenge emberi mivoltunkat, miért várná tehát el, hogy törekedjünk a bűntelenül élni. Imádkozunk és vezeklünk egy sort és ezáltal minden el van rendezve.
És ott van a másik véglet, mikor egyes személyek olyannyira képtelenek megbocsátani maguknak, hogy minden hétköznapi ’tragédia’ okát saját bűneik következményeként állítják be, „ez miattam van” felkiáltással.
Ám Isten Igéje más utat tár elénk. A bűn és annak megfelelő kezelését a bűneset történetétől az áldozati rendszeren keresztül a Jelenések könyvéig mindenhol fellelhetjük.
A bűn, az Isten elleni lázadás, az engedetlenség; nem játék. Ámíthatjuk ugyan magunkat, hogy a végén Isten úgyis megkegyelmez, csakhogy Jézus maga mondta; „Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté 7:21)
Isten akarata pedig az, hogy mind Vele, mind embertársainkkal rendezett kapcsolatunk legyen. Ezért bátorít Jakab arra, hogy valljuk meg bűneinket egymásnak. Pontosabban, annak, akivel kapcsolatos az.
Nem elég, ha Istennek megvalljuk bűnünket, és törekszünk többé nem elkövetni azt, Jézus szavai az egymás irányában történő rendezésre szólítanak fel:
„Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat. (Máté 5:23-24)
Így, most imádkozz, hogy Isten adjon erőt odaállni embertársad elé és bocsánatot kérni és adni. Majd együtt imádkozni. Mert ez az igazi gyógyír.
Bizony sokan Isten kegyelme és szeretete mögé bújva állítják, hogy az Örökkévaló úgyis ismeri gyenge emberi mivoltunkat, miért várná tehát el, hogy törekedjünk a bűntelenül élni. Imádkozunk és vezeklünk egy sort és ezáltal minden el van rendezve.
És ott van a másik véglet, mikor egyes személyek olyannyira képtelenek megbocsátani maguknak, hogy minden hétköznapi ’tragédia’ okát saját bűneik következményeként állítják be, „ez miattam van” felkiáltással.
Ám Isten Igéje más utat tár elénk. A bűn és annak megfelelő kezelését a bűneset történetétől az áldozati rendszeren keresztül a Jelenések könyvéig mindenhol fellelhetjük.
A bűn, az Isten elleni lázadás, az engedetlenség; nem játék. Ámíthatjuk ugyan magunkat, hogy a végén Isten úgyis megkegyelmez, csakhogy Jézus maga mondta; „Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté 7:21)
Isten akarata pedig az, hogy mind Vele, mind embertársainkkal rendezett kapcsolatunk legyen. Ezért bátorít Jakab arra, hogy valljuk meg bűneinket egymásnak. Pontosabban, annak, akivel kapcsolatos az.
Nem elég, ha Istennek megvalljuk bűnünket, és törekszünk többé nem elkövetni azt, Jézus szavai az egymás irányában történő rendezésre szólítanak fel:
„Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat. (Máté 5:23-24)
Így, most imádkozz, hogy Isten adjon erőt odaállni embertársad elé és bocsánatot kérni és adni. Majd együtt imádkozni. Mert ez az igazi gyógyír.
