Hova visz az utad?


Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását.” Új fordítás, Péld 16,9

Voltál már úgy valaha, hogy útnak indultál egy határozott céllal és mégis, valami egészen más lett belőle? Péterrel többszörösen is megesett mindez, íme a története.

Gyerek korában nagyon vonzotta a tanári pálya, különösen a történelem. Kezdetben nagyon jó tanárai voltak, akik inspirálták őt, hogy kövesse példájukat; de a középiskolában minden megváltozott. A történelemtanár, aki tanította, egy idegi gyengeséggel küzdő asszony volt. Nehezen bírta a diákok fegyelmezetlenségét, ilyenkor hamar elvesztette a fejét és azonnal kiabálni kezdett. Péter nehezen tűrte a hisztizéseit és hamar leszokott a tanulásról. Erre az órára sem szívesen ült be, ha tehette más tárgyakba fektette energiáit.

Az érettségin már a humán tárgyak helyett a reáloldalt részesítette előnyben. Képességei elmaradtak mások mögött és sem a fizika, sem a matematika vizsga nem sikerült túlságosan jól. Mondanom sem kell, nem vették fel egyetemre. Először dolgozni akart, aztán mégis belevágott egy továbbképzésbe. Vegyipari szakmát választott. Az eredmény újból csak magáért beszélt. A szakvizsga csak másodjára sikerült, állást is nehezen kapott.

Szabadidejében azonban állandóan a történelemmel foglalkozó könyveket olvasta. A tv műveltségi műsorainak kérdéseit is mindig megválaszolta kedvenc témájában. Barátai unszolták is, miért nem nevez be az egyikbe, de nem vágyott ilyen babérokra. Néhány évvel később egy történelmi és bibliai témájú előadássorozatra figyelt fel. Az alkalmakon lenyűgözötten hallgatta a bibliai próféciák és a történelem összefüggéseit. Az elsők között keresztelkedett meg. Ma egyháztörténelmet tanít egy teológiai szemináriumban.

Vannak emberek, akik az útjuk során valahol elvétik a célt. Gyermekkorukban még egészen pontosan tudták, mit várnak az élettől, de a régi értékek megkoptak és ők más irányba tértek. Isten minden ember útját, vágyait és céljait is ismeri. Ha rábízzuk magunkat akaratára, minden rendbe jöhet.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia