Az ég felé emelt kéz
"És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb."Mózes második könyve 17:11
Van-e lényegtelen szolgálat? Vajon mindegy-e, hogy imádkozunk, vagy nem? Kit támogatsz csupán annyiban, hogy az a látható másik elvégezhesse a rá kiszabott, talán még nem is közvetlenül látványos munkát?
Áron és Húr mellékszereplők, de a történet egészét tekintve mégsem. Ők tartották Mózes kezét, hogy elvégezze a legfontosabbat: Istentől kérje a segítséget.
Érdekes, hogy soha többet nem olvasunk a Bibliában arról, hogy valaki látótávolságban imádkozott volna, amíg a többiek harcoltak. Reméljük csak azért, mert annyira természetessé vált, hogy mindig volt egy imádkozó - de sajnos nem valószínű, hogy ez az ok.
10 csapás, kivonulás Egyiptomból, Vörös-tenger kettéválása, a keserű víz megédesedik, az Úr fürjet és mannát ad, víz fakad a sziklából - ezek az előzményei a történetnek. Eddig nagy csodákat láttak Izrael fiai, Isten Maga cselekedett értük. A népnek azon túl, hogy gyalogolni kellett és fel kellett szedni a mannát a földről - persze szem előtt tartani a mannahullás természetét - nem volt aktív részük a szabad életben. Isten Maga tette a csodákat, a népnek veszteg kellett maradni.
Ez az első alkalom, hogy a nép nem passzív többé, hanem harcolniuk kell. Nem kellett félteni ezt az idegen népet a pusztulástól, mert korábban bemutatták igazi természetüket: "levágta azokat, akik elgyengülve hátramaradtak" (5Mózes 25:18). Sajnos a bűn történetében mindig is voltak olyanok, akik a gyengéket bántották - a holokauszt nem történt volna meg, ha sikerült volna a Földről kiirtani a gyengék és elesettek bántalmazására irányuló hajlandóságot. Ha az emberiség hosszútávra tervez ezen a Földön - mégpedig boldog életet -, akkor mindig a legszentségtelenebb ember az ellensége ebben. Az, akinek semmi sem szent. A kérdés mindössze annyi lehet, miért nem Isten Maga vette el az életüket, miért kellett Izrael népének harcolnia?
A felemelt kéz elismeri, hogy a parancs Istené, a felelősség Istené, a segítségkérés és a harc pedig az emberé. A segítség pedig mindig Isten ajándéka, még akkor is, ha mi harcoltunk a harcmezőn.
