Gondjaink és az Úr

"Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok."

Péter első levele 5:7

Olyan könnyű elengedni a problémákat - csak annak nem, aki a bűntől megrontott bolygón éli az életet. A gond mindössze annyi, hogy egyedül ezen a bolygón beszélhetünk problémákról.

De Valaki már bizonyított. Akinek volt gondja arra, hogy négyezer éven keresztül kivárja a pillanatot, az időnek teljességét, amikor megszületik, hogy megéljen emberként 33,5 évet, azért, hogy nekünk, embereknek ne kelljen reménytelenül élnünk ezen a planétán, és minden fájdalmat elviselt, hogy együttérezzen velünk, Annak a Valakinek gondja van ránk.

Istennek gondja volt arra, hogy kicserélje Ádám és Éva magakereste viszkető fügefalevél-öltözékét, a sokkal időtállóbb és strapabíróbb bőrruhára.

Istennek gondja volt rá, hogy József ne pusztuljon el Egyiptomban, mint egy rabszolga, hanem a fáraó palotájában küldetést teljesítsen.

Istennek gondja volt arra, hogy táplálja népét a pusztában - igaz mannával, amit hitványnak nevezett a nép, biztosan arra utaltak ezzel, hogy ők valamivel változatosabbra gondoltak, amikor megtudták, hogy Maga Isten fog gondoskodni róluk.

Istennek gondja volt rá, hogy a zsidók 70 éves babiloni fogsága után a felszabadulás napja a rendelt időben elérkezzen.

Istennek gondja volt rá, hogy Eszter jó időben jó helyen legyen, hogy a zsidó népet ne irtsák ki egy perzsa főember gyűlölködése miatt.

Istennek gondja volt rá, hogy akkor és ott szülessünk, pont abba a családba, ahol kellett, hogy eljussunk oda, ahol ő szeretne látni minket.

Mától éld úgy az életedet, hogy hidd el, még ha nem is történnek olyan gyorsan, vagy olyan módon az események, ahogyan szeretnéd, hogy Istennek gondja van rád. Vesd Rá az összes problémádat, mert olyan széles válla van, amit nem lehet túlterhelni.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet