Ketten - egy akaraton!



„Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, a mit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám. Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Mt.18,19-20.

Volt már úgy, hogy szerettél volna elmenekülni egy lakatlan szigetre, ahol senki sem lát, senki sem hall, senki sem szól hozzád? Érezted már úgy, hogy igazságtalan ez a világ, mindenki ellened van, félre magyarázzák szándékaidat, eleged van az emberekből? Talán néha megkísértett már az a gondolat, hogy legjobb lenne egyedül végig csinálnod dolgokat, mert akkor nem szól bele senki, nem kell alkalmazkodnod a másikhoz….

Mégis, ebben az Igében Jézus a közösség áldásáról beszél. „Nem jó az embernek egyedül lenni….!” Isten társa s lényekké teremtett bennünket. Azt akarja, hogy ne magányosan éljünk a magunk törvényei szerint, hanem egymás mellett, közösségben a másikkal. Kereszténynek lenni nem más, mint meglátni a másik embert. Észrevenni a szükségét, segíteni ott, ahol lehet. A szeretet elveit nem lehet „magányos farkasként” kiélni, csak társas kapcsolatban.

Ugyanakkor egy csodálatos lehetőség is feltárul azok előtt, akik komolyan veszik Jézus ajánlatát! „Ha ketten közületek egy akaraton lesznek… a mit csak kérnek, megadja nékik…” Ketten? Ez egy hatalmas ígéret! Ha a házaspárokra gondolok, akkor ez könnyen megvalósítható! Ha valakit szeretek, – és bizonyára azért lettem a házastársa – nem lesz nehéz megbeszélnünk mindent és egy akaratra jutni minden dolog felől! Micsoda kiváltság! Jézus azt ígéri, hogy ha mással nem is(!), de legalább a házastársammal egyet gondolunk, egyet teszünk, egy cél felé haladunk, megáldja életünket és megadja mindazt, ami javunkat szolgálja! Ki az, aki nem él ezzel a lehetőséggel? Isten végtelen módon mindent megadhat nekünk, ha egységbe tudok kerülni társammal! Hogyan valósulhat ez meg? „A hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben….” Isten azt kéri, hogy járuljunk elé minden nap, vagy akár többször is imádságban. Minden házaspárnak kiváltsága, hogy családi áhítatokat tartson, ahol egymással és Istennel egységre jutnak. Ami szerető Urunk arra vágyik, hogy nap, mint nap találkozzon velünk. Ő segíteni akar és tud is! Elmondhatjuk neki az élet leghétköznapibb dolgától kezdve a legintimebb részleteket is. Elé tárhatjuk gondjainkat, kívánságainkat, terveinket, ami éppen aktuális dolog.

Miért ne élnénk ezzel az ígérettel? Vajon elszalasztanánk életünk nagy „szerencséjét”? Ez minden befektetésnél többet ér! Ha most egyedül olvasod e sorokat, hívjad társadat is magad mellé. Mondd el neki milyen határtalan lehetőségek tárultak elétek, és kezdtétek még ma megpróbálni Istent! Biztos, hogy nem fogtok csalódni….

Kormos Tivadar

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet