Az Ige szerint élni



"Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat."
Jakab levele 1:22


Kétezer éve Betlehemben és környékén nagyon sok írást ismerő zsidó nem volt ott Jézus születésekor imádni a Megváltót. Ellen White így ír erről:

"Több mint ezer éven át várta a zsidó nép az Üdvözítő eljövetelét. Erre az eseményre összpontosultak legszebb reményeik. S amikor eljött, mégsem ismerték fel Őt.

Az angyalok csodálták a dicsőséges megváltási tervet. Figyelték, hogyan fogadja Isten népe az emberi testet öltött Isten Fiát. Angyalok jöttek a választott nép hazájába. A Messiás útkészítője már megszületett, és küldetését csodák, jövendölések igazolták. Mindenfelé elterjedt a hír születéséről és küldetésének csodálatos jelentőségéről. Jeruzsálem mégsem készült Megváltója fogadására.

A mennyei küldöttek megdöbbenve szemlélték annak a népnek a közömbösségét, amelyet Isten azért hívott el, hogy a szent igazság világosságát eljuttassa a világhoz.

Az isteni világosság minden időben beragyogja a pogányság sötétségét. Mialatt a keleti bölcsek az eget kutatták és a csillagok fényes pályájának rejtett titkait igyekeztek kideríteni, bepillanthattak a Teremtő dicsőségébe. Nagyobb világosság után vágyakoztak, és ezért a héber írásokhoz fordultak. Hazájukban őriztek olyan prófétai írásokat, amelyek isteni tanító eljövetelét jövendölték. A bölcsek örömmel ébredtek rá, hogy a Messiás eljövetele közel van, és az egész földet betölti majd Isten dicsőségének ismerete.


A bölcsek rejtélyes égi fényt láttak azon az éjszakán, amikor Isten dicsősége beragyogta a bethlehemi dombokat. Amint a fény halványodott, egy fényes csillag jelent meg, és ott maradt az égen. Nem állócsillag volt és nem bolygó, ezért a jelenség különös érdeklődést váltott ki. A csillag fénylő angyalok távoli serege volt, de erről a bölcsek mit sem tudtak. Papokkal és bölcselőkkel tanácskoztak, és átkutatták az ősi feljegyzéseket. Álomban utasítást kaptak, hogy induljanak az újszülött Fejedelem felkeresésére. Éjszaka kellett utazniuk, hogy szemmel tarthassák a csillagot. Minden pihenő alatt kutatták a próféciákat; és egyre mélyebben meg voltak győződve arról, hogy Isten vezeti őket.

Eljutottak Izrael földjére, leereszkedtek az Olajfák hegyén, és szemük elé tárult Jeruzsálem. Meggyorsították lépteiket, hiszen bizonyosak voltak abban, hogy mindenki a Messiás születésének örömhíréről beszél. Kérdezősködésük azonban hiábavalónak bizonyult. Amint a szent városba értek, a templom felé vették útjukat. Csodálkoztak, amikor senkit sem találtak, aki valamit is tudott volna az újszülött királyról. Kérdéseik nem örömöt, hanem félelemmel vegyes meglepetést, sőt megvetést keltettek.

A papok a hagyományokat ismételgették. Vallásukat és kegyességüket dicsőítették, miközben a görögöket és a rómaiakat mindenkinél pogányabbnak, bűnösebbnek bélyegezték. A bölcsek nem voltak bálványimádók, és Isten szemében az állítólagos istentisztelőknél sokkal értékesebbek voltak. A zsidók mégis pogányoknak tekintették őket. Buzgó érdeklődésük még a szent iratok hivatott őreinek körében sem keltett rokonszenvet."

Te melyik táborba tartozol?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia