Az Úr szavának ereje

„Féljen az Úrtól az egész föld, rettegjen tőle a világ minden lakója, mert amit ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott.”
Zsoltárok könyve 33:7-8


A szavaknak hatalma van. Isten szavára ez különösen igaz. Szavakkal építünk, vagy rombolunk, akár emberi sorsokat változtathatunk meg. Amikor Isten szava szól, az egész világot képes átformálni.

Szeretjük azt hinni magunkról, hogy hatalmunk van a dolgok felett, mi irányítjuk jövőnket. Lehet, hogy furcsa hasonlat, de olyan ez, mintha a sakktábla figurái életre kelnének és elkezdenék saját hatalmi játszmáikat. Amikor már teljesen belefeledkeznek saját küzdelmeikbe vagy győzelmeikbe, megjelenik a játékos, aki fogja és oda teszi a bábúkat, ahová csak szeretné.
Természetesen Isten nem kénye-kedve szerint játszik velünk, viszont ő irányítja még a nemzetek, királyok sorsát is. Még akkor is, ha nem hisznek benne, vagy éppen ellene törnek.

Isten bármit megtehet, hatalma korlátlan. Teremtő szava egyetlen dolgot nem tud megváltoztatni hatalmi szóval, ez pedig a mi kemény szívünk. Királyok, nemzetek jönnek-mennek, ahogy Isten jónak látja, de a szívünk hozzáférését úgy tervezte, hogy csak a mi hozzájárulásunkkal érhesse el.

Hogy állunk ma ezekkel a dolgokkal? Tiszteljük, szeretjük, féljük az Urat annyira, hogy az ő szava járjon át, és vezessen bennünket?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia