Imádság és mintakövetés

"Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked." "Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle."
Máté 6,5-8

Nem voltam megtért keresztény ember, amikor először jártam az imaházban. Apai részről erős ateista nevelést kaptam. Úgy emlékszem, éppen egy imaórára kísértem el a lányt, aki tetszett nekem és meghívott. Az ózdi imaház kicsi termeiben kedves emberek fogadtak széles mosollyal, szívélyesen. Nem emlékszem, miről szólt a felolvasás, nem emlékszem, volt-e ott akkor lelkész. De egyre emlékszem: az imádság nagyon más volt, mint amit imának ismertem. Igaz, itt is fennhangon mondták, de nem a jól ismert szöveget; „Mi Atyánk, Isten…” „Üdvözlégy, Mária…”, így nem is mondta egyszerre senki. A szavak és a gondolatok is a saját szívből származtak. Mindegyik személy imája más és más volt; rá jellemző, az ő szívéből fakadó őszinte imádság. Már akkor megragadott az őszintesége, a nyílt felvállalása önmaguknak Isten és a közösség előtt. Nagy felelősség ez, ezért tanít erről Jézus is. Nem mindegy, milyen mintát követünk. Két rossz és egy jó példát adott a Megváltó ekkor.

Először is, ne legyen az imaéletünk kirakat csupán. Mivel az ima része a hitéletünknek és sokszor nyilvános, az a veszély fenyegeti, hogy látszattá válik, dekorációvá, pedig egyáltalán nem arra való. Az imádság lényege az elmélyedés, a megnyílás Isten előtt. Az, hogy Vele beszélek, Hozzá szólok és Ő meghallgat engem, sőt válaszol nekem. Mivel mások előtt sokszor szerepet játszunk, Jézus azt kéri tőlünk, hogy ha vele beszélgetünk, zárjuk be az ajtónkat mások előtt! Ne az legyen a lényeg, hogy ki hallja, látja, hanem Az, Akivel megbeszélek mindent.

Másodszor, ne felejtsük el, hogy az imádság önmagában nem érdemel jutalmat. Az ima nem úgy működik, mint egy automata. Bedobom az imát és megkapom, amit kérek; ha többet dobok be, vagy többször ugyanazt, akkor többet, jobbat, nagyobbat kapok. Nem Isten, én nem tudom igazán, hogy mire van szükségem. Az ima által megtanulhatom, megérthetem!

Ezért szól a mintaima, a „Mi Atyánk” Istenről, a hozzá-igazodásunkról és nem rólunk. Tanuljunk hát Tőle Hozzá imádkozni!

Restás László

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia