Békesség a bizonytalanságban
„Mert az ÚRban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától.”

Péld. 3.26 Új fordítás

Az életnek vannak árnyoldalai ahol csapdák rejtőznek, amiket nehéz felismerni és éppen ezért nehéz elkerülni is. Homályos helyek, határterületek ezek, ahol összekeveredik a jó és a rossz, ahol nem tudjuk igazán, hogy mit is tegyünk, mi legyen a következő lépés. Az egyértelműségek mai világunkban egyre inkább megkérdőjeleződnek. Nehéz megfogalmaznunk, mit értünk már erkölcsön, becsületen, létezik-e egyáltalán egyetemes morál. Az egykori példaképek mítoszrombolásaink nyomán ledőlt bálványokká váltak és szokássá lett a leleplezéseken alpuló kesernyés szórakoztatás. Sokszor megtapasztaltuk már, hogy saját céljaink, mégha oly szentnek gondoltak is, az önzés, az érdekek ütközésének zsákutcájába visz. Maradt-e valami még, amit igazán értéknek nevezhetünk, amit elfogadhatunk alapnak, amihez igazodhatunk? „... Az ÚRban bizakodhatsz...” mondja az Írás, és az azon alapuló sokszáz-évnyi tapasztalat. De, hogy elkerüljük a Biblia szabálykönyvként való alkalmazásának csapdáját, itt egy kapcsolatról beszél. Egy közösségről, ami védelmet nyújt az abban élőnek, és amely állandó, mindennapi. Ez a kapcsolat az, amely sokmindent tisztáz és irányt ad, merre érdemes mennünk. Világosságot gyújt többértelműségeink homályában és felfed minden akadályt. Szeretnéd ezt a védelmet? Nem megy magától. Mint minden kapcsolatért, ezért is küzdenünk kell! Akarni minden nap, és tenni érte, hogy fejlődjön, hogy növekedjen bennünk a bizalom, a hit.
Restás László

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia