Csillapító és hergelő szavak

„A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt.”

(Példabeszédek könyve 15. fejezet 1. verse)

Nagyon sok függ attól, hogy miként szólunk egymáshoz. Ugyanez a vers egy más fordításban így hangzik: „Szelíd felelet megtöri a haragot, a sértő szó pedig szítja az indulatokat.” Mai rohanó világunkban könnyen hagyják el bántó és sértő szavak a szánk, s utána csodálkozunk, hogy mitől lett olyan indulatos a másik. Családi és a közösségi életünk egyik rákfenéje a sértő és helytelenül megválasztott szavak használata. Hogyan változtathatunk ezen?

A tanács nagyon egyszerű: beszédünk legyen szelíd, higgadt. Ehhez két dolgot kell észben tartanunk, illetve gyakorolnunk.

Egy: a gondolkodásunk irányát kell meghatároznunk „Örüljetek az Úrban mindenkor!” (Fil. 4,4) Az Úrban való öröm abból a tudatból táplálkozik, hogy Isten szeretette Krisztusban mindig elkísér és hogy nem kell a hibás és rossz szokásaim szerint élnem, mert Jézus Krisztus megváltott a bűneimből és életemet a jó és szeretett megélésének ajándékaival töltötte meg. Éppen ezért nem látom már ellenségnek a másikat, mert tudom, hogy mindannyian testvérek vagyunk az isteni teremtés és megváltás jogán. Így, ha a másik rosszat tesz is, tudom, hogy nem ő, hanem az ördög műve, akit viszont Jézus Krisztus már legyőzött és megszégyenített. Vagyis nekem sem a környezetemben élő emberekkel van a küzdelmem, hanem az ördöggel.

Kettő: „testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” (Fil. 4,8). Az előző felsorolást sokan nevezik a pozitív gondolkodás megfogalmazásának. Fegyelmezzük a gondolatainkat és csak a jó irányba engedjük tudatosan kalandozni. Ez nem azt jelenti, hogy nem látjuk magunk körül az esetleges gondokat és nehézségeket, hanem azt, hogy figyelmünket arra összpontosítjuk, hogy miként lehet könnyíteni a helyzeten és milyen tapasztalatokkal gazdagított a megélt nehézség.

Kívánom, hogy mint beszédedben, mint viselkedésedben szelíd lehes, mert a szelídek öröklik földet.

A Lélek gyümölcse

„De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
Az ilyenek ellen nincs törvény.”

Galata 5:22-23

„Tény, hogy Krisztus megújító hatalma nélkül is változás állhat be egy-egy ember magatartásában külsőleg. Rendezett életet eredményezhet például a befolyásunk megtartására irányuló törekvés, vagy az a vágy, hogy elnyerjük mások megbecsülését. Önbecsülésünk is késztethet arra, hogy igyekezzünk jónak látszani. Önző szívvel is véghezvihetünk nagylelkű cselekedeteket. Hogyan tudjuk hát megállapítani akkor, hogy melyik oldalon állunk?

Kié a szívünk? Kivel foglalkoznak gondolataink? Kiről, miről szeretünk beszélgetni? Kire irányulnak legbensőségesebb, legszentebb érzéseink, mire fordítjuk legjobb erőinket? Ha Krisztuséi vagyunk, akkor gondolataink Ővele foglalkoznak, legszentebb érzéseink is hozzá kapcsolódnak. Mindazt, amink van és amik vagyunk, néki szenteljük. Vágyakozunk arra, hogy hasonlóak legyünk hozzá, hogy belélegezzük Lelkének leheletét, hogy akarata szerint cselekedjünk, és hogy minden dolgunkban elnyerjük tetszését.

Akik új teremtményekké lettek Jézus Krisztusban, azok a Lélek gyümölcseit termik: „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség és mértékletesség” mutatkozik életükben (Galata 5:22). Nem szabják magukat többé korábbi kívánságaikhoz, hanem Isten Fiába vetett hit által követik az Ő nyomdokait, visszatükrözik jellemét, „megtisztítják magukat, amiként Ő is tiszta” (1János 3:3). A korábban gyűlölt dolgokat most szeretik, a korábban szeretett dolgokat gyűlölik. A büszkeség és a magabiztosság szelídséggé, szívbeli alázatossággá változik. Aki egykor hiú és gőgös volt, most komoly és szerény. A részeges józan lesz, a feslett erkölcsű tiszta. A hiú szórakozásokat, a világ divatjának követését feladják. Akik kereszténnyé válnak, azok nem a „külső ékességet” keresik, hanem azt az ékességet, amely „a szív elrejtett belső emberében, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságában” nyilatkozik meg (1Péter 3:3-4).

Mindaddig nincs bizonysága annak, hogy egy ember valóban megtért, amíg ez a megújulás nem mutatkozik életében. A bűnös akkor lehet bizonyos abban, hogy átment a halálból az életre, ha helyrehozta a kárt, amit okozott, visszaadta azt, amit jogtalanul eltulajdonított, ha megvallotta bűneit, ha szereti Istent és felebarátait.”

(Ellen Gould White, Jézushoz vehető út,

Budapest: Advent Kiadó, 1990. pp. 47-48.)

A jónak tűnő út veszélye

" Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet."

Példabeszédek 14, 12 (új prot.ford.)

Egyszer olvastam egy emberről, aki Alaszkában útnak indult egy téli havazás idején. Ahogy ment a nagy hóban egyre jobban azt vette észre, hogy rendesen eltévedt, és nem tudja merre van a helyes irány. Kétségbeesésében Istenhez imádkozott: mutasson neki utat a legközelebb vonatállomás felé, ami egy kis hegyi faluban volt. Ahogy tovább ment egyszer csak egy hangot halott, ami azt mondta: "Fordulj Észak felé". Ez az irány teljesen más irányban volt, mint amerre ő haladt, ezért arra gondolt, talán mégse kellene arra fordulni. Ahogy tovább sietett a nagy hóban, egyre többet hallotta a hangot: "Fordulj Észak felé!" , "Fordulj Észak felé!". Végül engedett a hangnak és Észak felé fordult. A nagy hóban egyre nehezebb volt már a menetelés, szomjas is volt, és úgy érezte az éhségtől mindjárt elájul. Végül megpillantott egy kis faházikót, amelyet annyira betemetett a hó, hogy utat kellett vágni a nagy hóban, ahhoz, hogy be lehessen jutni a házba. Végre bejutott a házba. A szobában nem volt egyedül. Ott feküdt egy törött lábú ember, aki lassan megfagyott étlen- szomjan a nagy hidegben, mivel mozdulni sem bírt. A mi emberünk talált a kunyhóban néhány fadarabot, amiből gyorsan tűzet lehetett rakni és máris lobogott a tűz. Majd havat olvasztott és inni adott a megsebesült embernek, aki elmondta, hogy merre találja a legközelebbi falut. Indulás előtt megrakta még egyszer a tüzet, hogy meleg legyen és útnak eredt. Így jutott el az állomásra, ahonnan segítséget küldött a kunyhóban rekedt embernek, akik aztán ellátták a sebesültet.

A történet az útkeresésről szól. A régi időkben nem létezett GPS, nem volt Google Earth, s közelekedni sem volt ilyen egyszerű, mint a mostani globalizált világunkban. A fenti történetben nemcsak ennek az embernek az életét mentette meg Isten, hanem rajta keresztül a kunyhóban fekvőét is. Íme mennyire fontos az ösvény megtalálásában Istent is segítségül hívni.

Amikor Isten megszólal, gyakran olyan utasításokat ad, ami első hallásra örültségnek, és logikátlannak tűnik. Miért? A materiális világban élő ember hajlamos arra, hogy amikor Istenhez fohászkodik (jó esetben) bizonyos paramétereket is ad a választ illetően. Imádkozunk útmutatásért, de ha Isten nem úgy válaszol, ahogy elképzeltük, akkor lázadozunk és elvetjük azt. Isten szándékai és tervei legtöbbször homlok egyenest ellenkeznek a mieinkkel. Ilyenkor szoktunk lázadozni, értetlenkedni. Isten azonban, ha kell többször is szól hozzánk a nagy hóviharban. Ésaiás 55, 8- ban azt Isten azt mondja, hogy "Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr!"

Van olyan út, ami helyesnek tűnik, mégis halálba vezet. Ez az Isten nélküli út. Járhatok percre pontosan a gyülekezetbe, és adhatok adományt, de ha Isten nélkül teszem, vagyis nincs élő kapcsolatom Vele, akkor az út végén nem vár más, mint a halál. Salamon nagy bölcsességet mond el ebben a versben, hiszen a saját bőrén tapasztalta ennek az igazságnak az árát. Ember szemében jónak tűnik pl. diplomáciai kapcsolatokat létesíteni más nemzetekkel, de ennek is és az ehhez hasonló döntéseknek más oldala is van.

Az Isten útján olyan élmények várnak ránk, amiket előre nem látunk, azaz nincsen forgatókönyv róla. Azért bízhatunk ma Istenben, mert bármilyen élethelyzetbe kerülünk Ő ott van, és kész0 irányítani minket. Engedjünk annak a hangnak, ami "Észak felé" akar téríteni bennünket, válasszuk az Isten által kijelölt utat. Számomra eddig mindig csodálatos meglepetéseket rejtegetett az Isten útja, bármikor csak azt választottam. Visszanézek és azt mondom magamban: megérte! Megérte, mert a szolgálat útja, amin keresztül Isten a menny felé vezet minket, nem mentes ugyan a hóviharoktól, de tudhatjuk: a biztos cél felé haladunk. Kérj Istentől jó fület, hogy ma is odafigyelj az Ő életmentő szavára!

Bizalom és békesség

„Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem.
E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: és meggyőztem a világot.”

János evangéliuma 16. fejezet 33. vers

Ez a néhány sor Jézus búcsúbeszédének végén áll, bátorítva a csüggedt és riadt tanítványokat. Amint beleéljük kicsit magunkat Péter, János, András és a többiek helyébe, talán mi is olyan értetlen szemekkel nézhetünk, mint ők, akkor. Amiről Mesterük beszélt lassan valósággá válik, pedig ők azt gondolták ezt csak úgy, próbaként mondja, nem szó szerint fog meghalni, hanem csak átvitt értelemben, ha megkötözik is, majd jön egy angyal és megállítja azt az ’ábrahámi’ kezet.

Mert az nem lehet, hogy Isten népe Messiás nélkül maradjon. Lehetetlen, hogy a hűségesek szenvedjenek itt a földön.

Sokan ma is így gondolkoznak. Hogyha kereszténnyé lesznek, akkor megszűnnek a gondok, a problémák, körülményeik a paradicsomi állapotokat fogják tükrözni. Ám, amikor rájönnek, hogy ez hiábavaló ábránd, ugyanolyan gyorsan fordítanak hátat Istennek, amilyen gyorsan igent mondtak Neki.

Bizony még a tanítványok is ilyen hamis illúzióba ringatták magukat. Várták, hogy a Messiás, majd eltörli a római elnyomás igáját, enni ad népének öt kenyérből és két halból (ingyen!!!), meggyógyítja a betegeket, feltámasztja a halottakat és nem vár viszonzást.

Akik úgy vélik, hogy Jézus életének ez volt a célja az téved. Azt olvassuk, Ő azért jött, hogy megszabadítsa népét a bűneiből. (Mt.1:21) Jézus lelki békét kínál nekünk. „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Ján. 14:27)

Ez a belső béke nem a világhoz való alkalmazkodás eredménye. Nem egy ügyes lavírozás az élet viharaiban. Ez a béke más.

Ennek a belső békességnek az alapja Isten szava: „azért beszéltem ezeket néktek.” Amikor Isten Igéjét olvassuk, tegyük le saját elvárásainkat. Aki emberi elvárások, számítás miatt közeledik a Bibliához és Jézushoz, félő úgy jár, mint Júdás.

Jézus előre feltárta a jövőt a tanítványai előtt. A hitben való járás ellenszenvet fog szülni a ’hitetlenség fiaiban’, kiket sokszor eltölti az az indulat, mely Káinban volt Ábel iránt.

Jézus bátorításának biztosítéka: „én legyőztem a világot”. Jézus nem Heródest, Kajafást, Pilátust akarta legyőzni, és meggyőzni, nem a világban akart sikereket elérni, hanem helyreállítani az egész világ feletti uralmát. Az egész világnak akarta bemutatni Isten szeretetének valóságát.

Ez a pár sor bátorítás és felhívás is egyben, hogy döntsd el milyen célokat szeretnél ma elérni, és milyen sikerekhez kéred most Megváltód segítségét.

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért? Mert az embernek Fia eljő az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint.” (Mt.16:26-27)

…mögöttem, Isten…

„Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?"

(Máté 6,28-30)

Gyerekkoromban kedvenc időtöltésem volt, hogy a kutyámmal, Alexszel kimentünk a falunk határában húzódó alföldi mezőre. Én vagy montain bike-kal, vagy a Simsonommal mentem, szegény flótás pedig általában ott kutyagolt mellettem. Lusta kutya lévén nem is csodálkoztam rajta, hogy miután leterítettem a plédet, máris le akart telepedni mellém. Persze nem hagytam, inkább játszottunk. Kergettük a szöcskéket, sáskákat. Talán egy-kettőt meg is evett belőlük. Nagyon szerettem a sokszor derékig érő fűben elrejtőzni a világ elől. Emlékszem, hogy rendszerint alapos vizsgálat alá vetettem a szikár mező növényzetét, s mivel már olvastam Jézus fenti bátorító gondolatait mindig azzal a meggyőződéssel indultam haza a szénaillatú estében, hogy milyen gondoskodó Istent is ismerhetek én. Ahogy hétről-hétre visszatértem önfeledt kikapcsolódásom helyszínére megfigyelhetem, hogyan lesz az éppen sarjadó fűszálból gyönyörűen ringatózó kalásztenger, majd pedig jófajta széna az állatok számára.

Ki is az az Isten, aki az elmúlásnak sem sajnálta az élet csodáját adni? Gyakran teszem fel ezt a kérdést ma is. Árulkodó jel finom, gondoskodó lényéről ez a kép. Az annyira elhanyagolt, kizsákmányolt természet azt „mondja” nekünk: tegyük le a terheinket végre a világmindenség nagy Istene elé. Neki hatalma van viharok, a globális felmelegedés, a gazdasági világválságok, áfa emelések, és még ki tudja mi minden felett, ami fel akarja emészteni erőnket.

Hiszem, hogy Jézus nem csak akkor és ott a HEGYI BESZÉD sokezres, fűvel borított domboldalon helyet foglaló hallgatóságának, de itt és most, nekünk is azt szeretné mondani: történjen bármi is az életünk folyamán, az Ő gondoskodó szeretete nem hagy el sohasem.

Végül hadd idézzek egy a napokban kapott sms-ből, ami jól kifejezi, ki is a mi Istenünk.
„Hagyj fel azzal, hogy arra panaszkodsz a te Istenednek, hogy mekkora vihar vesz körül! Inkább mondd el a te viharodnak, hogy mekkora Isten áll mögötted.”

Ezt az írást külön szeretettel ajánlom a bálványosváraljai hittestvéreimnek, akik még tudják, mit jelent a természetben rácsodálkozni Isten nagyságára.

Az Ige világossága

„Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.”

(Zsoltárok könyve 119:105)

2008. a Biblia éve volt. Nem tudom milyen eredményekkel zárult, mindenesetre felemás érzéseim voltak/vannak az ilyen kampányokkal kapcsolatban. A legtöbb egyház próbálta meglovagolni a nagy hírveréssel járó közfigyelmet és programokat szerveztek ezzel kapcsolatban. Bár én magam is több helyen, több alkalommal szóltam Isten Igéjéről a Biblia évére utalva, mégsem éreztem átütő eredményét.
Talán türelmetlen voltam? Vagy túl naiv? Vagy az emberek többsége áll túlságosan távol a Biblia világától? Vagy lehet, hogy a Biblia évét meghirdető egyházak sem veszik elég komolyan a Szentírás szavait?

Néhány idézet a Bibliával kapcsolatban a „gyerekszáj” kategóriából:
- „A zsidó egyházi zene legismertebb tekintélye Palesztina volt.”
- „A Bibliát Guttenberg találta fel.”
- „Villon fő műve az Ótestamentum.” …

Vagy álljon itt egy (valószínűleg egy józan ateista) néhány gondolata, aki arról elmélkedik, hogy mi történne a katolikus egyházban, ha komolyan vennék a Biblia szavait:

„A katolikus egyházfő megtér a bűneiből, és felnőttként teljes alámerítkezéssel megkeresztelkedik. Utána, hogy megtarthassa püspöki tisztségét, megnősül. Hogy öregkora ellenére példát mutathasson gyermekei nevelésével, örökbe fogad néhány árvát. Ezzel egyidőben lemond a Bibliában sosem volt pápai rangjáról, és bocsánatot kér az egész világtól a bő másfélezer évnyi teológiai és lelki félrevezetésért. (…)
Az elkötelezett hívők viszont egyrészt felvidámodnak attól a tudattól, hogy ők egyben papok és szentek is, viszont rájönnek, hogy ehhez előbb meg kell térniük és meg kell keresztelkedniük, ugyanis a csecsemőként történt meglögybölésük még tisztasági fürdőnek sem volt nevezhető, nemhogy biblikus keresztelőnek. A templomokban a Tízparancsolatot kicserélik az eredeti bibliai Tízparancsolatra, és ennek hatására a Mária szobrok és egyéb „szent”-képek eltávolításával a bálványimádást is megszüntetik. Az emberek kezdenek megszabadulni a századok alatt rájuk kényszerített képmutató vallásosságtól és egyre őszintébbek, egyre boldogabbak kezdenek lenni...”

Nem akartam senkit sem megsérteni ezzel az idézettel, de minden egyháznak és minden személynek érdemes lenne végiggondolni, hogy mi történne, ha komolyan vennénk a Bibliát… Ha valóban úgy kezelnénk, ahogy a zsoltár említi: lépéseinket megvilágító lámpásnak.

A Biblia emellett, hogy kinyilatkoztatja számunkra Istent, és a mennybe vezető utat, az élet legapróbb dolgaiban is eligazítást ad.
Az emberi sorsok, példák, történetek; az Istentől jövő egyenes beszédek nem hagynak bizonytalanságban. Megismerhetjük az emberi lét kezdetét, értelmét, célját. Segítséget, vezetést kapunk napi döntéseinkhez. Reményt, vigasztalást és örömöt találunk a Bibliában.

Lehetne még folytatni a sort, és „reklámozni” a Bibliát, de lényeg mégis az: komolyan vesszük-e, vagy ha úgy tetszik megéljük-e a Biblia vallását? „Mert az Istennek beszéde élő és ható…” Mennyire hatja át a te életedet?

A hívő reménysége

„Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az ÚR tetteit!”

Zsoltár 118:17

Ahogy elolvastam a Zsoltáros szavait, azon gondolkodtam, hogyan ejthette ki ezeket a szavakat? Grimasz volt az arcán, amolyan fog szorítva préselte ki magából a szavakat? Körme a földbe vájt és fájdalommal szakadt ki belőle a mondat? Vagy talán megnyugvással? Végiggondolva addigi életét, és megállapítva, hogy ezután sem lesz másképp, mint addig? Esetleg örömmel?

Dávid életében volt ilyen és olyan helyzet is. Volt csüggedés, még tettetés is: bolondnak beállítva önmagát próbált szabadulni. Volt, hogy népszerű és győztes vezér volt: „Megvert Saul ezret, Dávid pedig tízezret” – énekelték neki. Dávid volt üldözött vad is: fiatal korában Saul üldözte, idős korában pedig saját fia, Absolon. Volt gazdag is és megtörtént, hogy koldulnia kellett. Változatosság volt az egyetlen az ő életében is. Ezt az életet Isten gyermekei közül sokan osztották. Pál azt írta mintegy ezer évvel később: „Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt.” (Filippi 4:11-12)

Volt azonban egy Állandó az életükben, amely minden körülmények között reményre adott okot, sőt alapot. A hívő ember életében van egy visszatérő tapasztalat jó és rossz között. Igazából felismerés ez, hogy Isten velem van. Hogy jóban és rosszban – akár körülményekben, akár emberekben – Isten kész a javamra munkálkodni. Soha nem is volt és nem is lesz más alapja a hívő reményének. Sátán praktikái, emberek gonoszságai és a magunk hibái közepette felnézni Krisztusra, aki „tegnap és ma és mindörökké ugyanaz”. És ebben a pillanatban meglátjuk életünk mintáját, amint az Isten kezéből kikerül. És ebben a mintában nem a mi akaratunk, okosságunk vagy fogyatékosságunk dominál, hanem Isten tettei: szeretetének, kegyelmének és nevelésének bizonyítékai.

„Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! Mondja hát Izráel, hogy örökké tart szeretete! Mondja hát Áron háza, hogy örökké tart szeretete! Mondják hát, akik félik az URat, hogy örökké tart szeretete!”

(Zsoltár 118:1-4)