Isten titkos bölcsessége

"Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre."
Pál első levele a korinthusiaknak 2:7

Isten titkos bölcsessége? Az Édenben erre való hivatkozással kísértette meg Évát a kígyó: Olyanok lesztek, mint az Isten, tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. Sajnos a kígyó nem jelezte, hogy van olyan ajándék is az életben, amikor bár kaptunk valamit, mégis kevesebbek lettünk tőle. Ilyen a bűn: a világ megismerte a bűnt, de mindenki szegényebb lett ezzel a tudással.

Ha Isten titkos bölcsességét lehet szólni, amit Isten elrendelt, méghozzá öröktől fogva, akkor kár volt engedetlenség révén megszereznie az embernek, hiszen Isten önszántából is az embernek adta volna.

De mi tulajdonképpen Isten titkos bölcsessége? Mert ha titkos, akkor nem tudhat róla senki. Vagy csak némelyek előtt titkos? Vagy ez annyira egyértelmű a keresztények előtt, hogy nem is kell róla beszélni, mert mindenki előtt nyilvánvaló? Akkor miért olyan nehéz beazonosítani ezt az isteni titkos bölcsességet?

Az lenne Isten egyik titkos bölcsessége, hogy aki nagy akar lenni, az legyen mindenkinek a rabszolgája? Vagy talán az, hogy megtanuljuk, hogy elég minden napnak a maga baja? Esetleg az, hogy aki Isten országát keresi először, annak minden, ami az élethez szükséges, ráadásul megadatik? Vagy az lenne ez az elrejtett bölcsesség, hogy van olyan ember, aki előtt nem ajánlatos az Isten dolgairól beszélni másodszor, mert csak gúnyt űz belőle?

A húgommal beszélgettem telefonon, hogy mennyire hihetetlen, hogy míg az ember a Holdra is alig jut el (na jó, eljut, de csak nagy hűhó árán), addig mi a saját lábunkkal léphetünk rettenetes távoli galaxisok bolygóira - majd az örökéletben. Arról is beszélgettünk, hogy vajon Lucifer bukása az Univerzumtörténetnek az elején történt, vagy pedig már hosszú korszakok teltek el azelőtt. Azután megállapítottuk, hogy időt nem lehet meghatározni a kezdet előtt, vagyis ha évmilliárdokról, vagy egy pillanatról lenne szó, teljesen mindegy, mert az örökkévalóságban a kettő lehet egyenlő is egymással. Amikor sok érdekes téma megpendítése után egy kis csend következett, akkor mondta Kati azt, amin én gondolkoztam (hogy mit is lehetne írni erről a szövegről), hogy mi most az Isten titkos bölcsességéről beszéltünk. Ha valaki hallotta volna, vagy bolondnak titulál minket, vagy kinevet.

A titkos bölcsesség az, hogy míg akik folyamatosan meg akarják ismerni Istent, azok kedvüket lelik a lelki beszélgetésekben - amikor nem megvehető áruról, vagy segédeszközökről van szó - míg mások ezt megfoghatatlannak, vagy bolondságnak tartják.

Valóban jó titkok tudóinak lenni, de csak akkor, ha ez legális úton lett a miénk. Istentől tudakozva pedig mindig legális...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia