Nem magunknak élünk

„Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának:Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg.Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.”

Róma 14:7-8


Ez az ige egy nagyon fontos bibliai igazságot világít meg. Az Istenben hívő, megtért ember egész életével (ha kell halálával is) Krisztust szolgálja. A megtérés ugyanis azt jelenti, hogy az ember felhagy régi, önző szokásaival, s helyette Istennek él és szolgál.

Amikor Krisztus itt járt a földön az önzetlenség szolgálatát élte. Ahogyan Pál apostol fogalmaz: „Mert közülünk senki sem él önmagának”, mert Jézus sem önmagának élt, sőt még a halált is értünk vállalta. Így azok, akik Krisztus követői (keresztények), ugyanezt az életcélt kell, hogy maguk elé tűzzék. Nem vagyunk Krisztus követői, ha más úton haladunk, ha más elvekre épül az életünk, a hétköznapi gyakorlatunk.

Isten úgy alkotta meg a világot, hogy az az önzetlenség és az egymás iránti készséges szolgálatra épüljön. Egyik lelki író így írja ezt le: „A bűn megrontotta Isten tökéletes művét, de az Ő keze írása továbbra is olvasható rajta. A teremtett dolgok még mindig hirdetik kimagasló voltának dicsőségét. Nincs sehol semmi - az önző emberi szíven kívül -, ami önmagának élne. A levegőben röpködő madarak közt, a földön nyüzsgő állatok közt egy sincs, amely ne szolgálná mások életét. Az erdő minden levele, a pázsit minden fűszála betölti rendeltetését. Minden egyes fa, bokor és fűszál olyan életelemet áraszt magából, amely nélkül sem ember, sem állat nem élhet; az ember és az állatvilág viszont a fák, bokrok és fűszálak életét szolgálja. A virágok illatot árasztanak és áldásul tárják fel szépségüket a világnak. A Nap világok ezreinek örömére ontja sugarait. Az óceán - forrásaink és kútjaink éltetője - magába fogadja a föld összes folyamát, de csak azért, hogy továbbadja. A tengerből felszálló pára záporként hull vissza: megöntözi a földet, hogy belőle élet sarjadhasson. A dicsőség angyalai abban találják örömüket, hogy adhatnak: szeretetet adnak, és fáradhatatlanul őrködnek azok felett, akik elbuktak és szentség híján vannak. A mennyei lények szeretnének közel férkőzni az emberek szívéhez. Az odafennvaló világból fényt hoznak a sötét földre. Gyöngéd, türelmes szolgálatuk által igyekeznek hatni az emberi lélekre, hogy az elveszetteket Krisztussal olyan közösségbe hozzák, amely még annál is szorosabb, mint ami őket Krisztushoz fűzi.” (Ellen Gould White, Jézus élete, Budapest, Advent Kiadó, 1993. 12.o.)

Az önzetlenség, az érdek nélküli, szívből jövő szolgálatkészség idegen abban a világban, amiben élünk. Ha Krisztus követői szeretnénk lenni, ilyen életet kell élnünk. Imádkozzunk ma reggel, s kérjük Istent, hogy Szentlelke által formálja szívünket, gondolatainkat ebbe az irányba. Az Úr nem hagyja válasz nélkül az ilyen céllal mondott imát.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia