Ne ítélj!
”Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.”
(Máté 7,1)


Az egyik, Jézus életéről szóló filmfeldolgozásban a Jézust alakító színész eljátssza, hogyan is fest, amikor valaki szeméből egy gerenda lóg ki, de nagyítóval keresi társáéban a piciny kis szálkát. Vicces és mindeközben elszomorító a hatás, ami a nézőben marad.

A hegyi beszéd szerkezetéből adódóan bizonyosak lehetünk benne, hogy az ítélkezés mechanizmusáról szóló tanítás címzettjei elsősorban a képmutató zsidó vallási vezetők. Ők azok, akik összetévesztették a bűntől való elszakadást az emberektől való elkülönüléssel. Isten bírói székébe ültették magukat, így visszautasították azt a rendezési módot, amit Isten bűnnel szemben a kegyelem által kínál fel az embernek. Ezért Isten az ő általuk felállított „megoldási formát” érvényesíti velük szemben.

Ilyenkor önkéntelenül is megfogalmazódik bennünk, hogy ezek az írástudók ilyenek, meg olyanok, s máris egy vagyunk a farizeusok közül. Úgy gondolom, hogy közösségünk nagy múlttal rendelkezik ebben. Sok esetben igazi CIA-ként nyomozunk gyülekezeti tagjaink viseltes dolgai iránt, s mert a Bibliából és E.G. White írásaiból felhatalmazást vélünk kiolvasni, még meg is veregetjük a vállunkat, milyen jó munkát is végeztünk.

Ma Jézus szava így szól hozzánk: Az ítélet az én Atyám dolga, s nem a tiéd. Amikor meglátod a testvéredet egy bűn, gyengeség hálójában vergődni, ne hallgass. Fogd meg a kezét a vétkezőnek és imádkozz vele. Mondd el neki (de csak neki!), hogy olyan akadályt látsz az életében, ami megfoszthatja az üdvösségtől. Küzdjél érte! Ez a szeretet cselekedete.

A Jézus Élete című könyvben azt olvashatjuk, hogy Jézus a lehető legnagyobb tapintattal fordult a bűneikkel küzdők felé. Egyedül a megátalkodott, öntelt írástudókat szólította meg az ítélet kemény hangján.

Sikertelensége mutatja, mennyire hatásosan irtja ki az embertársi szeretetet az ítélkezés.

Kérjük Jézust, hogy győzze le megrontott, ítélkező emberi természetünket!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia