A kívánatos egység legfőbb akadálya
„Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együttlakoznak az atyafiak!” Zsoltár 133,1
Micsoda idillikus kép bontakozik ki e zsoltárban! Olyan, mintha már nem is e földön lennénk, hanem a mennyben! A gyülekezet tagjai teljes egységben, szeretetben vannak együtt…. Tisztelik egymást, nincs irigység, versengés, harc, hogy ki a nagyobb…. A kedvesség, előzékenység, egymás megbecsülése az elsődleges szempont….. Ki ne vágyna egy ilyen közösségbe? Nem tudom, tapasztaltátok-e már, hogy pont akkor, amikor a legjobban törekedtek az egységre, Sátán mindig hoz olyan dolgot, amely megbontja azt! Amikor már úgy tűnik, hogy elérjük a kívánt célt, újabb és újabb feszültségek támadnak!
Mi az oka ennek? Hiszen mindannyian békességre, szeretetre, áldásra vágyunk! Mindenki jót akar, nem? Miért van az, hogy testvér-testvér ellen támad, hogy képmutatók vagyunk, hogy a másikat lejáratjuk, rossz hírét terjesztve? Közben persze a lehető legjobb hívőknek látszunk és az „igazság bajnokaként” kegyetlen módon bánunk bárkivel, aki veszélyezteti pozíciónkat vagy tekintélyünket a gyülekezetben! De valamiről elfeledkezünk! Miközben lejátsszuk pitiáner, kispolgári játszmáinkat a közösségben, mindenki számára nyilvánvalóvá téve, hogy „nekem van igazam”, elvész a lényeg!Az áldás, amit Isten a zsoltár végén ígér! (3.vers)
A sárdobálásban senki sem nyertes! Mindenki sáros lesz! Ha mindenáron azt akarod bebizonyítani, hogy mindig te látod a legjobban, ez egyrészt nem igaz, másrészt nem lesznek barátaid!
Ellen White a „Gondolatok a hegyi beszédről” című könyvben világosan rámutat a problémák igazi gyökerére! „Amíg önző énünk él, folyton szükségét érezzük a kellemetlenségek és bántalmazások elleni védekezésnek. Ha azonban már önző énünk halott, és életünk Krisztussal Istenben elrejtett élet, akkor a velünk szemben éreztetett lekicsinylés nem fáj többé. Süketek és vakok leszünk a gúnnyal és a bántással szemben.” (Boldogok a szelídek c. fejezet)
Nem mindig a másik a hibás! Lehet, hogy a háttérben önző énem diktál. Azt gondoljuk, hogy ha a szentség és igazság palástjával feddjük el önző énünket, nem látszik ki valódi szándékunk? Embereket félre tudunk vezetni képmutatásunkkal, de Istent nem!
A megoldást is megadja az Úr szolgálóleánya az idézet részben. „…aki Krisztustól tanul, az megszabadul önző énjétől, a büszkeségtől és az uralomvágytól; lelkében békesség honol, mert önmagát Isten Lelkének adta át. Többé nem igyekszünk magunknak a legjobb, legfőbb helyeket biztosítani, nem igyekszünk mások figyelmét magunkra vonni, tudva, hogy számunkra a legmagasztosabb hely Üdvözítőnk lábánál van.”
Ezen a mai napon próbáljuk meg még jobban megélni hitünket! Könyörögjünk Istenhez, hogy még tisztábbak lehessenek indítékaink, hogy kapcsolatainkban az Úr Jézus jelleme mutatkozzék meg! Ekkor küld áldást ránk Isten….
Kormos Tivadar
Micsoda idillikus kép bontakozik ki e zsoltárban! Olyan, mintha már nem is e földön lennénk, hanem a mennyben! A gyülekezet tagjai teljes egységben, szeretetben vannak együtt…. Tisztelik egymást, nincs irigység, versengés, harc, hogy ki a nagyobb…. A kedvesség, előzékenység, egymás megbecsülése az elsődleges szempont….. Ki ne vágyna egy ilyen közösségbe? Nem tudom, tapasztaltátok-e már, hogy pont akkor, amikor a legjobban törekedtek az egységre, Sátán mindig hoz olyan dolgot, amely megbontja azt! Amikor már úgy tűnik, hogy elérjük a kívánt célt, újabb és újabb feszültségek támadnak!
Mi az oka ennek? Hiszen mindannyian békességre, szeretetre, áldásra vágyunk! Mindenki jót akar, nem? Miért van az, hogy testvér-testvér ellen támad, hogy képmutatók vagyunk, hogy a másikat lejáratjuk, rossz hírét terjesztve? Közben persze a lehető legjobb hívőknek látszunk és az „igazság bajnokaként” kegyetlen módon bánunk bárkivel, aki veszélyezteti pozíciónkat vagy tekintélyünket a gyülekezetben! De valamiről elfeledkezünk! Miközben lejátsszuk pitiáner, kispolgári játszmáinkat a közösségben, mindenki számára nyilvánvalóvá téve, hogy „nekem van igazam”, elvész a lényeg!Az áldás, amit Isten a zsoltár végén ígér! (3.vers)
A sárdobálásban senki sem nyertes! Mindenki sáros lesz! Ha mindenáron azt akarod bebizonyítani, hogy mindig te látod a legjobban, ez egyrészt nem igaz, másrészt nem lesznek barátaid!
Ellen White a „Gondolatok a hegyi beszédről” című könyvben világosan rámutat a problémák igazi gyökerére! „Amíg önző énünk él, folyton szükségét érezzük a kellemetlenségek és bántalmazások elleni védekezésnek. Ha azonban már önző énünk halott, és életünk Krisztussal Istenben elrejtett élet, akkor a velünk szemben éreztetett lekicsinylés nem fáj többé. Süketek és vakok leszünk a gúnnyal és a bántással szemben.” (Boldogok a szelídek c. fejezet)
Nem mindig a másik a hibás! Lehet, hogy a háttérben önző énem diktál. Azt gondoljuk, hogy ha a szentség és igazság palástjával feddjük el önző énünket, nem látszik ki valódi szándékunk? Embereket félre tudunk vezetni képmutatásunkkal, de Istent nem!
A megoldást is megadja az Úr szolgálóleánya az idézet részben. „…aki Krisztustól tanul, az megszabadul önző énjétől, a büszkeségtől és az uralomvágytól; lelkében békesség honol, mert önmagát Isten Lelkének adta át. Többé nem igyekszünk magunknak a legjobb, legfőbb helyeket biztosítani, nem igyekszünk mások figyelmét magunkra vonni, tudva, hogy számunkra a legmagasztosabb hely Üdvözítőnk lábánál van.”
Ezen a mai napon próbáljuk meg még jobban megélni hitünket! Könyörögjünk Istenhez, hogy még tisztábbak lehessenek indítékaink, hogy kapcsolatainkban az Úr Jézus jelleme mutatkozzék meg! Ekkor küld áldást ránk Isten….
Kormos Tivadar
