Isten dicsősége a természetben
„Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.”
„Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.”
(19. Zsoltár 2. vers)
A minap, ahogy a városban jártam elnéztem a járókelőket, amint ki-ki fejét lehajtva, mintegy gondoktól terhelve dolgára siet. Mások a kirakatokat nézegették. Senkit sem láttam, aki az eget nézte volna gyönyörködve végtelen szépségében.
Amúgy is, sokan semmi különöset nem látnak fenn, csak üres kékséget, melyet néha világosabb-sötétebb felhők fátyoloznak el. Ennek oka lehet, hogy ma már jobban eligazodunk az MI (mesterséges intelligencia) világában, mint a természetben.
Bizony még hívő emberek is jobban szeretik a steril környezetet, ahol nem más szőrős, vagy csupasz csúszó, mászó élőlényekkel, hanem csak morogni tudó gépekkel találkozhatnak.
Nem meglepő, hogy ha nagy ritkán akad egy kis időnk és nem egy multiban, hanem például az erdőben túrázunk oda is visszük a mobiltelefont, a gps-t…
Így igaz lehet, hogy amilyen távol kerültünk a természettől, legalább olyan távol lettünk a Teremtőtől is.
Sokszor elgondolkozom, hogy régen mennyivel többet jelentett a természet. Csupán az égre nézve tájékozódtak, tudták mennyi az idő, milyen időjárás várható. Számunkra ez meseszerű távolságba került, bár elértük az eget…
Pedig az égboltozat ma is beszél:
Ha este vagy hajnalban feltekintesz és látod a csillagokat; túllátva rajtuk keresd meg azt a csillagot, mely téged is a Megváltóhoz vezet, mint anno a napkeleti bölcseket.
S ha nappal a felhők eltakarják előled az eget; keresd azt a tenyérnyi kis felhőt, mely Jézus visszajövetelét jelzi.
Mert Ő eljön és kiragadva ebből a mesterkélt, agyonmanipulált világból visszahelyez az Ő egyszerű, de csodálatos világába, ahol naponta átélheted új világok születését.
