Vágyódás Isten után

„Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;”
(63. zsoltár 2.vers)

Az első vers beszámol a zsoltár keletkezési körülményeiről. Dávid a királyi trón várományosa a tébolyodott Saul elől bujdokolva éhesen és szomjasan bolyong Júda pusztájában.

Sokan elképzelni sem tudjuk mit jelent éhezni és szomjazni, hiszen olyan természetes, hogy reggel felkelés után a csapot megnyitva folyik a víz, ha kinyitjuk a hűtőt még válogathatunk is mit együnk.

Bizony, míg valaki nincs élet és halál között nem értheti miről beszél Dávid. Míg nem éheztünk és szomjaztunk csak sejthetjük mit érzett ott a semmi közepén.

Dávid a júdeai sivatagban botorkál, majd földre rogy, és Istenhez könyörög. De nem az eledelért. Nem egy korty vízért. Számára az Örökkévaló közelsége mindennél többet jelent.

Mert a fizikai ínség eltörpül a lélek epedezése mellett. Mert lehet, hogy tele a hasad, de lelkileg már-már éhenhalsz. Megvan mindened, de lelked háborog, mint a viharzó tenger. Magad sem érted miért, de legszívesebben csak sírnál és sírnál…

Jézus azt mondja: Boldog vagy!

Mert csak azok érhetik el Őt, „akik éhezik és szomjazzák az igazságot” (Máté 5:6). S a legnagyobb baj az, hogy sokan éppen a lelki jóllakottságuk miatt nem értékelik eléggé Őt, Megmentőjüket.

Benső békesség után vágyódnak, de mivel ’teleették’ magukat a világ kínálatával, soha nem jutnak el az Élet kenyeréhez, Jézushoz, mert nem kívánják.

Ha tehát ma vagy bármikor lelki sivárságba jutsz, és úgy érzed nincs kiút, megtetted az első lépést a Megváltó felé, aki megelégít, ahogy Ő mondta:

„Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.” (Ján. 6:55)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia