Ha hallgatsz, is beszélsz

Mint az aranyalma ezüst tányéron, olyan a helyén mondott ige

(Példabeszédek könyve 25,11)


Gyerekkoromban mindig szerettem volna úgy beszélni, ahogy ebben az igében olvashatjuk. Aztán idővel rá kellett jönnöm, nem az teszi értékessé a beszélgetéseimet, ha minél okosabbakat tanácsolok valakinek, hanem, ha őszintén, valódi érdeklődéssel végighallgatom.

Első pillantásra ellenkezem ezzel a bibliai kijelentéssel, de szeretném, ha értenétek, hogy meghallgatás nélkül szavaink lehetnek ugyan okosak, de hatásosak aligha. A legszebb bibliai idézet is mély sebeket tud ejteni emberek lelkén, ha nem a megfelelő időben, helyen, személynek, hanghordozással, figyelemmel, adjuk át.

Először az ATF-en Dódi bácsitól hallottam erről. Azóta egyetemen tanulom néhány kollégámmal együtt. Hihetetlenül izgalmas világ tárul fel az előtt az ember előtt, aki mer tanulni hallgatni.

Sokan úgy gondolják az egyházakban, hogy a legfontosabb, ha megmondjuk az embereknek, mit, hogyan higgyenek és tegyenek. Az igazság az, hogy ez a módszer alkalmas arra, hogy az embereket, akiket Isten kivétel nélkül mindannyiunkra rábíz, gyermekkorban tartsuk az idők végéig.

Az Úr Jézus példája ebben az esetben is perdöntő. Bár láthatjuk, hogy a megátalkodott, nagyképű írástudókat nyíltan szidja, másoknak olykor egyértelmű tanácsokat ad, de az esetek döntő többségében megmutatja a mennyei utat hallgatóinak, majd rájuk bízza a döntést.

Jó példa erre Péterrel folytatott párbeszéde, amely a tanítvány döntése alapján győzelemmel végződött. Péter fogadkozására, hogy ha mindenki el is hagyja, ő biztosan nem Jézus a következőket mondja: „Bizony mondom néked, ezen az éjszakán, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem.” Mt 26,34

Nem korholja, nem használ vele szemben lelki terrort. Viszont finom, gyengéd szeretettel figyelmezteti emberi gyengeségére. Ellen G. White szerint ebbe a szeretetbe kapaszkodva nem dobta el életét Péter Júdáshoz ellentétben.

Figyeljük Jézust. Élvezzük a társaságában tapasztalható szabadságot.

Hogy így teszed-e az egyedül a te döntésed…

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet