Teljes szívből keresni az Urat

„És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.”
Jeremiás 29:13


Isten hozzáférhetetlen magasságban lakozik (1Timótheus 6:16). Az ember lehetőségei között nincsenek olyan eszközök, amelyek által Isten megismerhető, megvizsgálható lenne. Csak annyit tudhatunk meg Istenről, amennyit önmagáról elárul (kinyilatkoztat). Isten önkinyilatkoztatásának az egyik legfontosabb csatornája az írott Ige, vagyis a Biblia. Mi sohasem rejtőzhetünk el Isten színe elől (lásd: zsoltár 139. fejezet), de ő megtehetné, hogy örökre rejtve marad az emberi elme előtt. Mai igénk azonban arról biztosít bennünket, hogy Isten kész feltárulkozni az Őt igazán keresők előtt (Ésaiás 57:15).

Más helyen Jézus szavai is arra utalnak, hogy Isten megismerhető, de csak a hozzá őszintén, gyermeki alázattal közeledők számára: „Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted.” (Máté 11:25). Ebből az igéből az is kiderül, hogy nem azok fogják megismerni Istent, akik a világ értékítélete szerint bölcsek és értelmesek, hanem azok, akik szomjúhozzák Isten szeretetét és igazságát.

Ahhoz, hogy Istennel találkozzunk, keresnünk kell őt. Ez a keresés azonban a szív teljességéből kell, hogy fakadjon. Nem a tudás halmozásának vágyából, vagy más előnyszerzésből, esetleg valamilyen önös érdekből. Az az ember fogja megtalálni Istent, aki tudja, hogy Jézus Krisztusra van szüksége. Isten önfeltárulkozása nagyon bizalmas légkört igényel. Az Úr nem vásári mutatványokon, vagy forgalmas utcák kereszteződésénél fedi fel önmagát. Ehhez a szív elcsendesedésére, őszinte, leplezetlen magatartásra van szükség, a szív mélyéről felszakadó fohászra. Arra, hogy az ember merje magát vállalni annak, aki valójában, bűnös, gyarló, kegyelemre szoruló személynek.

Kedves Barátom! Ha érzed, hogy Jézus Krisztusra, az ő szeretetére, kegyelmére és elfogadására van szükséged, borulj le, és szívből, őszintén kérd Istentől, hogy engedje meg neked, hogy találkozz Vele. Imádkozz azért is, engedelmeskedni tudj az Ő akaratának. Isten ma reggel találkozni szeretne veled! Te kész vagy-e teljes szívedből keresni Őt, félretéve minden emberi szándékot? Ha találkozol Jézussal, életed meg fog változni, reménységed és örömöd teljes lesz. Isten adja meg neked ma reggel ezt a tapasztalatot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia