Világosságban járni

„Jézus ezt mondta nekik: "Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!" Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük.”
János evangéliuma 12. fejezet 35.-36. verse

„A bűn elzárta az embert Istentől, azért a megváltás terve nélkül sorsa az Istentől való örök elszakadás, a vég nélküli éjszaka sötétsége lett volna. A Megváltó áldozata újra lehetővé tette az Istennel való érintkezést. Személyesen nem mehetünk Isten színe elé; bűnös állapotunkban nem láthatjuk arcát, azonban szemlélhetjük Őt és érintkezhetünk Vele Jézus, a Megváltó által. Isten dicsősége ismeretének világossága "Jézus Krisztus arcán" nyilatkozott meg (2 Kor 4:6) "Isten... Krisztusban megbékéltette magával a világot" (2 Kor 5:19).
"És az Ige testté lett és lakozzék miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal... Őbenne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága" (Jn 1:14.4). Jézus élete és halála megváltásunk ára.
Ez nemcsak az élet ígérete számunkra, hanem annak is eszköze, hogy újra megnyíljanak számunkra bölcsességeinek kincsei: jellemének azok a feltártabb és magasabbrendű kinyilatkoztatásai, amelyeket az Éden szentjei is ismertek.
Mialatt Krisztus megnyitja a mennyet az ember számára, az általa közölt élet az ember szívét nyitja meg a menny számára. A bűn nemcsak Istentől zár el bennünket, hanem megsemmisíti lelkünkben mind a vágyat, mind az Ő megismerésére való képességet. A gonosznak az a munkája, hogy hatástalanná tegye Krisztus küldetését. Jézusnak van hatalma megeleveníteni és helyreállítani a lélek képességeit: az elsötétült elmét és a megrontott akaratot, amelyeket a bűn megbénított. Ő megnyitja számunkra a világegyetem gazdagságait, és közli velünk erejét, hogy felismerjük, és magunkévá tegyük ezeket a kincseket.
Krisztus a Világosság, aki eljött a világba és megvilágosít minden embert (Jn 1:9). Amiképpen Krisztus által minden embern”ek élete van, úgy általa minden lélek elnyeri az isteni világosság sugarait. Nemcsak a szellemi, hanem a lelki erő is ott él minden szívben az igazság felismerésére és a jó vágyára. E nemes törekvések ellen azonban egy ellenerő is küzd. A jó és gonosz tudásának fájáról való evés következményét minden ember tapasztalja. Természetében megvan a rosszra való hajlam, egy olyan kényszer, amelynek segítség nélkül nem tud ellenállni. E kényszer leküzdéséhez, annak az eszményképnek az eléréséhez, amelyet lelke legmélyén kizárólagosan értékel, csak egy erőben talál segítséget. Ez az erő Krisztus. Ezzel az erővel való együttműködés az ember legnagyobb szükséglete.”( Ellen G. White:Előtted az élet)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia