Útkészítés

"Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon,
és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává."
Ézsaiás könyve 40:4

Ez az ige, egy komoly és ünnepélyes felhívás, amely a Messiás eljövetelére való felkészülést sürgeti. Prófétikus üzenete is van, mert Keresztelő János munkáját jövendölte meg, körülbelül 700 évvel előre. János magára is ismert, s Ézsaiás jövendölését önmagára tudta értelmezni szolgálatának kezdetén. Lukács evangéliumában így olvasunk erről: „Amint meg van írva Ésaiás próféta beszédeinek könyvében, ki ezt mondja: Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek az ő ösvényeit. Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös útak simákká lesznek” (Lukács 3:4-5)

Keresztelő János, Isten Lelkétől vezetve felismerte, hogy Izrael népe nem készült fel a Messiás eljövetelére. Jézus Krisztus már közöttük élt, de nem ismerték fel benne a megígért Messiást. János feladata volt, hogy népének figyelmét felhívja, szemüket és fülüket nyitogassa, szívüket pedig felkészítse Isten országának eljövetelére.


Alapigénkben azt olvashatjuk, hogy a Messiás érkezésére való készülés az utak járhatóvá tételéből áll. Az elferdült, kanyargós ösvények kiegyenesítése, a szakadékok feltöltése, a megmászhatatlan hegycsúcsok letörése, az egyenetlen, hepehupás utak feltöltése. Ez a programja, feladata a Messiást váró népnek. Jézus korában, csak nagyon kevesen ismerték fel feladatukat. Keresztelő Jánossal az élen, egy maroknyi nép tett csak eleget az Ószövetségi próféta felhívásának.


Jóllehet, Isten Báránya, az Igazi Messiás már több mint kétezer éve megáldoztatott, a feladat mégsem változott. Nagyjából 2700 évvel a prófétai kinyilatkoztatás után, a mi feladatunk is az útkészítés. Jézus Krisztus, aki egyszer csecsemőként megszületett, most királyként fog visszatérni. Itt az ideje, hogy kisze-kusza életösvényeinket kiegyenesítsük, hullámzó, hepehupás emberközi kapcsolatainkat megszilárdítsuk, az egymás közötti szakadékokat áthidaljuk, a magasra törő büszkeséget letörjük, s helyette az alázat ösvényét építsük, szélesítsük.


Jézus hamarosan visszajön! Az idő egyre csak fogy. Vajon készen leszünk-e a ránk bízott feladatokkal? Megtalálja-e majd az ösvényt a szívünkhöz, hogy azon keresztül Isten országába vezessen majd bennünket? Imádkozzunk ma azért, hogy legyen elé erőnk, bátorságunk és elszántságunk az út építéséhez, kapcsolataink rendezéséhez, büszkeségünk, gőgösségünk letöréséhez, az alázat ösvényének szélesítéséhez. Isten segítsen, hogy egy kiegyensúlyozott életutat tudjunk munkálni az Ő Szentlelkének segítségével, úgy a magunk, mint embertársaink életében.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia