A teremtés előtt is létezett az Úr
„Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó Isten!”
Zsoltárok könyve 90:2
Az örökkévaló Isten és a mulandó ember. Többnyire ezt a címet olvashatjuk a 90. zsoltár előtt. Az ember előbb-utóbb visszatér a porba, ahonnan vétetett, de Isten mindörökké megmarad. Szomorú valóság: Isten örök, az ember halandó.
Lehet így is megközelíteni a kérdést. De lehet úgy is, hogy Istenre figyelünk. Mit jelent számunkra az ő örökkévalósága? Egy filozófiai kérdést, amire még nem született kielégítő válasz? Egy felfoghatatlan dolgot, amit egyszerűen csak el kell hinnünk?
Bennem mindez bizalmat ébreszt és megnyugvást ad. Világunkban, melyben minden folyamatosan változik, mennyire nagy szükségünk van egy biztos, állandó pontra. Változik a környezetünk (még a hegyek is), változnak az emberek és mi magunk is. Szokták mondani: „egy dolog állandó: a változás”. Ez nem is baj, és nem is kell ettől különösebben félnünk.
Az örökkévalóságnak nem is a változatlanság az ellensége, hanem a mulandóság. Az elmúlással már pedig a bűnös embernek és bűnös világának szembesülnie kell. Milyen jó ma reggel úgy tekinteni Istenre, mint akinek eredete messze túlmutat földünk létén – nagy küzdelmével és megváltásával együtt. Isten ott volt, van és lesz nemcsak az emberiség történetében, hanem az egész világegyetem végtelen történetében. Találjunk nála menedéket, mert életünk hátralévő része összekapcsolódhat az Örökkévaló életével.
