Jézus feddő szavai

„Akkor ő így szólt hozzájuk: "Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!”
Lukács evangéliuma 24:25

Jézus elmondta egyszer. Az ő útja a kereszt útja. Nem lehet övé a világ, kivéve, ha vérével vásárolja meg. De Péternek más ötlete volt. „Isten ments, Uram!” Ő Krisztusnak más sorsot szánt. Legyen ő, aki sikerre viszi a nemzeti felemelkedés ügyét, aki megszabadít a római igától.

Jézus elmondta másodszor is. Világosan kifejtette, hogy útja a halálba vezet. A tanítványok mégsem hallották meg, amit mondott. Szemeik előtt ott lebegett a csodálatos ország, amelyben mindenki egyenlő, ahol senki sem fizet adót. Ahol a jólét kosarában mindenki egyaránt részesedik. Ahol fantasztikus az egészségügyi ellátás, és ahol kiváló az oktatás.

Jézus elmondta harmadszor is. A tanítványokat pedig megvakította a várt pozíció. Szemeik előtt ott lebegett a szék, mely Jézus trónja mellett áll. És ott kígyózott a hódolók sora, kiknek áhítatából nekik is jut egy kevés. Hiszen Jézussal voltak jóban-rosszban!

Jézus elmondta sokadszorra. Süket fülek sokadjára is. Hamis álmok és üres kifogások kemény faláról hulltak le szavai.

Aztán az emmauszi úton Jézus elmondta még egyszer. Ekkor már meghalt és már fel is támadt: már megváltotta a világot. Két tanítványa ment keseregve az úton: csüggedten és szomorúan. És Jézus elmondta újra! Sőt, megmutatta! Tanította őket, úgy, ahogyan szokta. Hálát adott, úgy, ahogyan szokta. Megtörte a kenyeret, úgy, ahogyan szokta. Megáldotta őket, úgy ahogyan szokta.

Mi az, ami elfoglalja szívedet Krisztus szavai elől? Mik azok a gondolatok, amik keveregnek bennünk és nem hagynak kicsiny rést sem, hogy szívünkbe hatoljon az evangélium fénye? Mert Krisztusnak jó híre van. Megváltott bennünket! Nem kell hétköznapi gondokra kicsinyes megoldást találnunk. Mert miénk Jézusban minden! Csak ne késlekedjünk hinni is ebben!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet