Az Úr Lelke és a szabadság
„Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”
„Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”
1. Korinthusi levél 3:17
Ne tévesszen meg senkit: a szabadság továbbra is szolgálatot jelent. Nem a szabadság mai értelmezéséről van szó, hogy „azt csinálom, amit én akarok”. A kérdés ma az, hogy miért és hogyan szolgálom az Istent? Mi késztet az engedelmességre, mi játszódik le bennem, miközben azt teszem ami helyes, ami Isten tervével összhangban van.
Egy szóval fogalmaznám meg, hogy a mérleg nyelve a KAPCSOLAT. Egy kapcsolatban vannak szabályai, melyeket időnként leírnak, máskor nincs rá szükség. Akkor kell leírni, például egy megállapodás vagy szerződés szövegét, ha a felek nem bíznak egymásban, vagy félreérthetetlen hivatkozási alapot akarnak képezni a jövőre nézve.
Az Isten és ember közötti kapcsolatban sokáig nem volt szükség kőbe vésett, vagy papírra vetett megállapodásokra, mert mindenki értett a szóból. Egy ideig. A Sínai hegyen Isten megírta a szövetség dokumentumát, ami bár tíz különálló parancs, vagy törvény látszatát kelti, mégis egy a lényege: az Isten-ember, ember-ember kapcsolat szabályozása. A kapcsolat szabályait le lehet írni passzusokba, de amit nem lehet leírni, csak megélni: az a szeretet, bizalom, hűség, békesség, szabadság…
Nemzedékek nőttek fel abban a tudatban – és Pál is ezért küszködött kortársa zsidó-keresztény nemzedékével – hogy a betűk követésével minden le van rendezve. Maradunk Isten népe, várjuk az áldást… - közben épp az Istennel való kapcsolat szűnt meg. Olyannyira, hogy a testté lett Istent sem ismerték fel.
Egy dolog hozott és hozhat változást ma is. A Lélek megújító, átformáló, felszabadító ereje. Ahol a Lélek, ott szabadság van. Szabadon élem engedelmes életemet, mert nem a betű korlátja szorít, hanem a kapcsolat áldásait látva és érezve szolgálom Istenemet. Mindez Krisztusnak köszönhető, ahogy Pál is írja:
„Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” (1Kor 3:6)
