Az Úr készsége

„Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Itt vagyok, itt vagyok! - mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet.”
Ésaiás próféta könyve 65:1

Isten hűvös alkonyatkor a jól ismert Éden kertjében sétált. Ő tervezte a kert minden alkotóelemét, amelyeket a saját szavával váltott valóra. Ismerte mindegyik fűszálat, fát, virágot. Azonban a gyönyörű környezet, a madarak éneke, és a vízesések csobogása ebben a pillanatban nem okozott örömet Neki. Most sokkal fontosabb ügy foglalkoztatta. A teremtés koronája, az Isten képére teremtett, saját kezével formált ember fellázadt Teremtője ellen. Igaz, nem olyan arcátlanul, mint Lucifer, aki egy teljesen tökéletes környezetben, mások befolyásolása nélkül döntött a bűn mellett, mégis az ember tette alapjaiban rengette meg a Föld jövőjét. Egyetlen apró kérés – ennyi terület elég volt a Kísértőnek, hogy lázadásra bírja az embert, nevezetesen, hogy nem kell mindent olyan komolyan venni, amit Isten beszél.

Az ember hűtlen lett, de Isten akkor is hűséges maradt. Isten nem azért jött a kertbe, mert nem tudta, hogy mi történt. Nem is azért jött, hogy az előre megígért azonnali halállal büntesse az embert. Azért jött Isten a kertbe, az ember sorsfordító döntése után is, hogy biztosítsa az egész emberiséget arról, hogy Ő mindig megtalálható. Ő nem hiányzott a találkozóról. Ugyanúgy érkezett, mint eddig bármikor (leszámítva azt a hatalmas fájdalmat, amit eddig sohasem kellett átélnie az emberrel kapcsolatban). A találkozó viszont nem volt teljes. Miért szalad el az ember? Eddig ezek voltak a várva-várt alkalmak, most pedig menekül Isten szava elől.

Ez a bűn hatása. Menekülni az elől az Isten elől, Aki szeretett akkor is, amikor ártatlan és tökéletes voltál, és ugyanúgy szeret akkor is, amikor fellázadtál Ellene, mert nem tudtad, hogy milyen hordereje lesz annak a döntésnek. Isten jön, mert Ő tudja, hogy milyenek a következmények, mi pedig nem akarjuk elhinni Neki.

Az egyik legjobb hír a Világegyetem történései között az, hogy az örökké tökéletes Isten megkeresi a bűnbe beletévedt embert. Ennél már csak az a nagyobb hír, hogy ez az Isten nemcsak megkereste abban a gyönyörű kertben a Tőle elszaladó embert, hanem később Isten Fia azért lett emberré, hogy az első ember mindenkire átörökített bűnét magára vegye. Miért? Azért, hogy az ember úgy élhessen örökké az elképzelhető legjobb körülmények között, ahogyan a saját erejéből sohasem érdemelné meg.

Használd ki ezt a páratlan lehetőséget!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet