Vizsgálj meg, Uram!
„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!”
Zsoltárok könyve 123. zsoltár 23-24. verse
Nagy bátorságról vall, amit Dávid kér! Isten elé állva Istent szíve – gondolatai érzései így egész valója – vizsgálatára kéri fel. Ha elolvassuk, a megelőző verseket azt láthatjuk, hogy Dávid mérhetetlen csodálattal és örömmel énekel Isten jóságáról, ami végigkíséri élete kezdeteitől, vagyis a magzati létének pillanataitól egészen a jelen pontjáig. A vizsgálata nem mást jelent, mint Isten „a szabadság tökéletes törvényét” mint tükröt tartja elénk, amiben megismerhetjük gondolataink és érzéseink valódi indítékait. Mit miért teszek? Vajon a jót, a másik iránti kedvességemet nem valamilyen rejtett önérdek irányítja? Nem azok csoportjába tartozom, akik csak azért és addig kedvesek és figyelmesek a másik felé, amíg az egyénéi boldogulásom vagy üzleti érdekem megkívánja…
„…ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton,…” – ezt a kérést talán így is megfogalmazhatnám: Uram, ahogy te ismersz, úgy ismerjem én is önmagam, nehogy hamis illúziókban ringatva magam letérjek az igaság útjáról. Én szeretnék olyanná válni, formálódni általad, aki lélekben és igazságban imádja az Atyát, mert tudom az Atya is ilyen imádókat keres magának.
Segítséged nélkül nem ismerhetem meg teteim igaz indítékát, s azokat megtisztítani csak veled és általad tudom, hogy az élet, az örökélet valóságával összhangba kerüljenek!
Vágyam és kívánságom, hogy erre az összhangra ma reggel is rátalálj kedves olvasom!
