A tiszteletadás formái
„Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd mint apádat, a fiatalabbakat pedig mint öcsédet, az idősebb asszonyokat mint anyádat, a fiatalabbakat mint húgodat: teljes tisztasággal.”
(1Timóteus 5:2)
Az adott bibliavers Pál apostol Timóteushoz írt leveléből való. Pál tanítványát inti a helyes lelkigondozói magatartásra, s ezáltal valamennyiünknek példát mutat. Elsősorban a gyülekezet tagjaira gondol, de talán a kör tovább bővíthető a közösségen kívül élőkkel is, már ami a feléjük irányuló magatartást illeti.
A gyülekezet olyan, mint egy nagy család. Szülőkkel, testvérekkel… Pál e versben a gyülekezet nőtagjaival foglalkozik, akik mint anyák és testvérek jelennek meg előttünk, akik szeretetet és tiszteletet érdemelnek, hiszen családról beszélünk. S ahogy az jobb helyeken lenni szokott, ez működik is. Engem úgy tanítottak, hogy a szüleinket, jelen esetben az édesanyánkat tisztelni kell. Nem szabad tiszteletlenül beszélni velük, s pláne nem szabad a kezünket emelni rájuk. Mint keresztény és emberi érték, ez valóban így van, (ld. a Tízparancsolatot), de sajnos a mai világra egyre kevésbé jellemző. Ez talán nemcsak a gyerekek hibája, hanem valahol a szülőké is. S amikor gyakorló anyaként már nem kapom meg saját gyermekemtől azt a tiszteletet, amit annak idején én megadtam a szüleimnek, akkor igencsak elgondolkodom. Mit csináltam rosszul? Hiszen nem lehet mindent a társadalomra fogni! Mindenesetre valami nagyon elromlott. S ha az ember a saját anyját nem tiszteli, milyen magatartást várjunk tőle egy idegen emberrel szemben? Tovább elmélkedve Pál szavairól, rá kell döbbennünk, hogy ma már a fiatal lányok sem olyan ártatlanok. Sőt! Ezért kell a lelkésznek (neki különösen, hiszen Isten szolgája) nagyon óvatosnak lennie és teljes tisztasággal viseltetni irántuk. Egy elejtett szó, egy félreérthető pillantás már okot adhat a szóbeszédre. S ez nemcsak a lánynak és a lelkésznek, hanem az evangéliumnak is árt.
Egy olyan világban, ahol divat a paráznaság, ahol nincs értéke az emberi életnek, amikor pusztán azért, mert rosszkor vagyunk rossz helyen, az életünkkel fizethetünk (ld. Marian Cosma kézilabdázó meggyilkolását), bátorítólag hatnak e szavak. Ez az odafigyelés, ez a gondoskodás.
Próbáljuk ki magunkat! Igyekezzük szeretni és tisztelni egymást, s ugyanakkor próbáljunk meg mi magunk is szeretetre és tiszteletre méltók lenni.
A gyülekezet olyan, mint egy nagy család. Szülőkkel, testvérekkel… Pál e versben a gyülekezet nőtagjaival foglalkozik, akik mint anyák és testvérek jelennek meg előttünk, akik szeretetet és tiszteletet érdemelnek, hiszen családról beszélünk. S ahogy az jobb helyeken lenni szokott, ez működik is. Engem úgy tanítottak, hogy a szüleinket, jelen esetben az édesanyánkat tisztelni kell. Nem szabad tiszteletlenül beszélni velük, s pláne nem szabad a kezünket emelni rájuk. Mint keresztény és emberi érték, ez valóban így van, (ld. a Tízparancsolatot), de sajnos a mai világra egyre kevésbé jellemző. Ez talán nemcsak a gyerekek hibája, hanem valahol a szülőké is. S amikor gyakorló anyaként már nem kapom meg saját gyermekemtől azt a tiszteletet, amit annak idején én megadtam a szüleimnek, akkor igencsak elgondolkodom. Mit csináltam rosszul? Hiszen nem lehet mindent a társadalomra fogni! Mindenesetre valami nagyon elromlott. S ha az ember a saját anyját nem tiszteli, milyen magatartást várjunk tőle egy idegen emberrel szemben? Tovább elmélkedve Pál szavairól, rá kell döbbennünk, hogy ma már a fiatal lányok sem olyan ártatlanok. Sőt! Ezért kell a lelkésznek (neki különösen, hiszen Isten szolgája) nagyon óvatosnak lennie és teljes tisztasággal viseltetni irántuk. Egy elejtett szó, egy félreérthető pillantás már okot adhat a szóbeszédre. S ez nemcsak a lánynak és a lelkésznek, hanem az evangéliumnak is árt.
Egy olyan világban, ahol divat a paráznaság, ahol nincs értéke az emberi életnek, amikor pusztán azért, mert rosszkor vagyunk rossz helyen, az életünkkel fizethetünk (ld. Marian Cosma kézilabdázó meggyilkolását), bátorítólag hatnak e szavak. Ez az odafigyelés, ez a gondoskodás.
Próbáljuk ki magunkat! Igyekezzük szeretni és tisztelni egymást, s ugyanakkor próbáljunk meg mi magunk is szeretetre és tiszteletre méltók lenni.
Kalocsainé Magdi
