A gyászolók vigasza
„Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, a csüggedés helyett öröméneket. Igazság fáinak nevezik őket, az ÚR ültetvényének: őt ékesítik.”
„Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, a csüggedés helyett öröméneket. Igazság fáinak nevezik őket, az ÚR ültetvényének: őt ékesítik.”
Ézsaiás könyve 61:3
Egészen csapnivaló vigasztalók vagyunk mi, emberek! Emlékszem rá, hogy gyermekkoromban milyen mondatokat hallottam – most hogy megnőttem én is továbbadom őket a hagyomány végett. „Katonakorodra elfelejted!” Dehogyis felejtettem el… „Fújok rá egy puszit és begyógyul.” Azóta is megvan a hege. Felnőtteknél persze jobban megválogatjuk a mondanivalónkat: „Majd az idő begyógyítja!”, de az idő ellenünk dolgozik. A helyzet az, hogy soha egyetlen problémát sem sikerült teljesen megoldanom. Egyetlen törött csontot sem gyógyítottam meg, de különben is, ha meg is gyógyítom, csak összeforr a törött csont. És ha össze is forr, akkor is meg fog halni egyszer a beteg… Sem a bölcsek köve, sem a szent Grál, sem egyéb csodaszer nem került még elő az ember kezéből!
Jézust egyszer megkérték szülőhazájában, hogy olvasson fel a szombati istentiszteleten. Jézus felnyitotta Ézsaiás tekercsét és ezt olvasta: „Az ÚR Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Az evangélista nem dramatizálja túl Jézus következő tettét, de el tudjuk képzelni a döbbent csendet. „Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a szeme rajta függött; ő pedig szólni kezdett hozzájuk: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.” (Lukács evangéliuma 4:18-21)
Úgy vigasztalni, ahogyan Jézus tud, nem tud más! Jó hír a szegénynek, a vaknak látás, a fogolynak szabadulás! Végigolvasva az evangéliumokat ez a lista közelről sem teljes. Jézus nem olvasott fel mindent Ézsaiás könyvéből, ami így folytatódik: „Istenünk bosszúállása napját, vigasztalok minden gyászolót.” Amikor Jézus itt járt, betegek gyógyultak meg és halottak támadtak fel!
Isten azonban még ennél is többet rejteget: igazságot szolgáltat még a halállal szemben is az ember javára! Milyen csodálatos lesz, amikor „és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé” (Jelenések könyve 21:4). Mi is nézzünk fel hamuból, gyászból és csüggedésből! Nézzünk fel Jézusra, aki megvigasztal!
