Az Úr kegyelme felemel
„Kicsoda hasonló az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, a ki a magasságban lakozik? A ki magát megalázva, tekint szét mennyen és földön; A ki felemeli az alacsonyt a porból, és a szűkölködőt kivonszsza a sárból, Hogy odaültesse őket a főemberek közé, az ő népének főemberei közé; A ki beülteti a meddőt a házba, mint magzatoknak anyját, nagy örömre. Dicsérjétek az Urat!”
(113. Zsoltár 5-9. vers)

A hétvégén elnéztem a gyülekezetben, ahogy egy 1 éves kislány tágra nyílt szemekkel és tátott szájjal csüngött édesapja minden mozdulatán. Hát igen, gyermekkorunkban mindannyian csodálattal néztünk szüleinkre. Emlékszem, óvodásként többször azon vetélkedtem a többiekkel, hogy az én apukám a legerősebb, a legügyesebb, az én anyukám a legszebb, és ő főz a legjobban.

Hogy mikor és miként múlt el ez a csodálat bennem? Nem emlékszem. Egyszer csak megfordult minden. Észrevettem, hogy szüleimnek is vannak hibái, nehézségei melyekkel nem tudnak megbirkózni, és az anyukám által főzött étellel is egyre gyakrabban akadtak problémák, és mivel elevenségem miatt sokszor ért fenyítés, már nem is annyira ők voltak a világ legjobb szülei.

A fenti Zsoltárszakasz egy, a Mennyei Atya iránt rajongó ’gyermek’ tollából származik, kinek szívében szemernyi kétség sincs az Úr iránt.

„Kicsoda hasonló az Úrhoz?” – teszi fel a kérdést. Ám a válaszban nem a hatalmasság, a megérinthetetlenség, a félelmetesség domborodik ki, hanem egy megélt bensőséges közelség.

Annak megtapasztalása, hogy Isten nem személyválogató. Számára nem kedvesebb a mindenben szófogadó gyermek, a tékozló fiúnál. Nem szereti jobban azokat, akik minden parancsolatát betartják (már ha van ilyen), mint azokat (engem is beleértve), akik oly sokszor vigasztalhatatlanul sírnak sértődötten, ha nem az ő akaratuk szerint alakulnak a dolgok, akik durcásan hátat fordítanak, ha néha-néha kapnak egy kis jogos dorgálást.

Milyen jó lenne lélekben megint kisgyermeknek lenni! Kisgyermeknek, aki csodálattal csüng Édesatyja minden szaván és tettén, felejtve a világot. Kisgyermeknek, aki töretlen bizalommal mindent megtenne Édesapja egyetlen pillantásáért…

Kisgyermeknek, aki ezeket a sorokat olvasva elhiszi, hogy az Istenhez kisgyermekként viszonyulni nem lehetetlenség.

Kisgyermeknek, aki ma mindenkinek el fogja, mert el akarja mondani, hogy:

„Dicsérjétek az Urat!”

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia