Az élet fája

A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak.
Jelenések könyve 22:2

Isten és a Bárány trónusából ered az élet folyója. Az élet folyójának két ága között áll az élet fája. Ha eddig kérdéseid lettek volna egyetlen pillanatig is afelől, hogy milyen módon lesz örök életünk az Újföldön, akkor négy bizonyítékot is kaphatsz erre.

Isten jelenlétében nem lehet meghalni, csak élni. Ha ez nem lenne elég, akkor ihatsz az élet vizéből. Ha még mindig kétségeid lennének az örök élet szünetnélküliségét illetően, akkor emlékeztetlek, hogy lehetőséged állandó lesz enni az élet fájának a gyümölcséből. Nem kell félni, hogy egy évben csak rövid időszak áll rendelkezésünkre a gyümölcsfogyasztásra, mert minden hónapban lesz belőle. De ha még mindig lennének kételyeid, nyugodj meg, mert még a fa levelei is gyógyító erővel bírnak. Kell ennél több? Isten jelenléte, az élet vize, az élet fájának gyümölcse és még gyógyító levelek is? Isten jelenléte bőven elég lett volna ahhoz, hogy tudjuk, hogy elmondhatatlanul gyönyörű és csodálatos lesz.

Régen azt hittem, hogy Isten azért Isten, hogy eszközök nélkül is mindent meg tud tenni. Pedig ez nem így van. Amikor Izrael népe kivonult Egyiptomból, Isten nem úgy tett csodát, hogy odaértek a vízfalakkal szegélyezett, középen sugárúttal díszített Vörös-tengerhez, hogy a nép átmehessen, hanem Isten erős keleti széllel egész éjjel hajtotta vissza a tengert. Illés is kapott ételt nem közvetlenül Isten kezéből, hanem a hollók csőréből, mégis Istentől származott az az étel is, nem kevésbé, mint az, amit angyal hozott neki.

Isten nem lesz kisebb azért, mert az Újföldön nem egy varázsszóra kapunk örök életet, hanem az élet vize és az élet fája fogja azt megújítani bennünk Isten kegyelméből. Az eszközök használata nem teszi kisebbé a használót.

De miért kell a pogányoknak, vagy a népeknek meggyógyulni, ha ott már nem lesz beteg ember? Miért kell gyógyító leveleket fogyasztanunk, hiszen nem leszünk betegek?

Isten nemcsak eszközöket használ, hanem a fokozatosság elvét is. Nem egyszerre veszítette el Ádám az Édenkertet: először elbújt Istentől, majd Isten nem engedte meg többé, hogy az Édenben lakjanak, azután pedig hosszú évszázadok múlva Ádámnak meg kellett halnia. Ez a végkifejlet már benne volt abban a mozdulatban, amikor Ádám beleharapott a tiltott gyümölcsbe. Bár nem azonnal lett osztályrésze, de az a pillanat volt a meghatározó.

Isten ugyanilyen fokozatosan adja majd nekünk azt a teljes tökéletességet, ami a miénk lehetett volna, ha a bűn nem jön be a világba. Az első lépés az lesz, amit a Biblia átváltozásnak hív, amikor tökéletes testtel támadnak fel a halottak, az élők pedig egy szempillantás alatt elváltoznak. De ez a tökéletesség olyan, amit még mindig lehet fokozni. Ellen G. White írja, hogy az a testmagasság, amivel az Újföldre megyünk, nem a végleges lesz, hanem ott fel fogunk nőni. Ugyanez érvényes lehet a gyógyulásra is, ami ugyan a mi fogalmaink szerint makulátlanul tökéletes lesz az elváltozás pillanatában is, de ez nem a fejleszthetetlenséget, hanem a romlásnélküliséget jelenti. A tökéletesség ezek szerint még a megváltozott világban is állandó növekedést jelent.

Milyen lehet az a növekedés, ami a tökéletesről indul, semmi sem gátolja, sőt minden nemcsak a szintentartásért, hanem a fejlődésért dolgozik egy örökkévalóságon át? Én szeretném megtapasztalni!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia