Isten szava átformáló hatalom


Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: "Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?"

(Apostolok cselekedetei 2,37)

Ma reggel a hallgató szemszögéből fogott meg ez a bibliai szakasz. Nagyon kíváncsivá tett, vajon mi minden játszódhatott le a soknemzetiségű hallgatóságban Péter apostol pünkösdi igehirdetése nyomán.

Talán a jelenlévők közül sokan hallottak az előadó heves természetéről, hibáiról, sőt szégyenletes bukásáról is, aminek egy korán kelő kakas sikoltó hangja állít emléket. Valószínűleg egyesek megkérdezték: ugyan az az erőszakos embert halljuk szólni, aki azon az estén levágta a templomőrség egyik katonájának fülét?

Az üzenet célratörő, egyértelmű. Jézus Krisztus Isten fia volt, Akit ti vertetek, aláztatok meg, ti szegeztetek keresztre, de feltámadt, hogy új reménységet hozzon a kiúttalanságba.
Nem könnyen emészthető szavak ezek. Először is nehéz, mert felelőssé tesz valamiért, aminek látszólag nem voltam részese, másodszor meg hív egy jobb, radikálisan más életre, mint, amit ma élek.

Isten igéje megsebesítette, összetörte a hallgatóságot. Látták magukat a kereszt lábánál mindazokkal a titkos terhekkel, amelyeket minden ember hordoz szíve mélyén, s a vágyuk egyre erősebb és erősebb lett. Tenni kell valamit, ami válasz lehet Krisztus halálára.
A szívük összetört, mivel „eltalálta” az isteni üzenet.

Ma célba ért-e Isten szava? Könnyen megtudhatjuk! Amennyiben a kérdés ott motoszkál a fejünkben: „Hogyan tudnám kifejezni Isten számára köszönetemet, hálámat?” akkor jó úton járunk.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia