A jó földbe vetett mag
„A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit..”
(Márk evangéliuma 4. fejezet 20.vers)
Jézus, Isten Országáról szóló példázat-sorozatának a legismertebb darabja a magvetőről szóló példabeszéd, melynek magyarázatát a tizenkettőnek árulta el. Ebből is látszik, hogy bár a példázatoknak célja a jobb megértés, ám igazán csak azok értik meg, akik teljesen odaszánták magukat.
Jézus a fáradhatatlan Magvető. Minden nap kimegy az Ő gyümölcsösébe, figyeli legapróbb rezdülésünket. Esőt küld, gyomlál, megmetsz, „megsebez, de be is kötöz”(Jób 5:18). Mindent megtesz azért, hogy megteremjük a Lélek gyümölcsét (Gal.5:22).
Igen, hisz a négyféle talaj, minket embereket szimbolizál. S, hogy ki melyik csoportba tartozik, hogy szívünk kövekkel, tövisekkel van tele, vagy éppenhogy a felülről jövő szeretetnek ad helyet, az majd csak az aratáskor derül ki. De már ma is mindenki megmérheti saját magát az Ige mérlegén:
„Isten Igéje gyakran összeütközik az ember öröklött és melengetett jellemvonásaival és szokásaival. A jó talajjal jelképezett hallgató azonban, hallva az Igét, elfogadja minden feltételét és kívánalmát. Minden szokását, tettét és egész életét Isten Igéjéhez igazítja. A véges, tévedő ember parancsai semmivé válnak előtte a végtelen Isten Igéje mellett. Teljes szívével és minden erejével igyekszik az örök életre. Veszteségek, üldözés vagy akár a halál árán is követi az igazságot.” (E.G.White: Krisztus példázatai 36.o.)
Ezer útja van, ahogy a jellemünk fejlődhet, de mind közül a legeredményesebb, amikor mások üdvösségén munkálkodunk. Az ókorban élt bölcs, Jehuda HaNaszi mondta egyszer: "Sokat tanultam tanítómestereimtől, többet diáktársaimtól, de a legtöbbet tanítványaimtól." (Táánit 7). Hogy ez mennyre így van, mindannyian tapasztalatok hosszú sorát tudnánk említeni. Nincs felemelőbb, mint az általunk elhullatott magokat öntözgetni és figyelni növekedésüket. Isten munkatársaivá lenni a legcsodálatosabb módja saját megszentelődésünknek.
A jó föld nem elnyeli a magot, hanem gyümölcsöző fává érleli azt.
A földbe vetett mag Jézus, aki önmagát adta, hogy Belőle növekedjünk gyümölcsöző életű tanítványokká, akik nem azért veszik magukhoz Isten éltető ajándékait nap, mint nap, hogy önnön nagyságukat növeljék, hanem hogy a Mesterhez hasonlóan az áldások hordozóivá legyenek.
Jézus következő versben feltett kérdésére:„avagy azért hozzák-e elő a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért-e, hogy a gyertyatartóba tegyék?” (Márk 4:21) válaszoljunk: Uram, világíts be velem mások életébe!
Jézus a fáradhatatlan Magvető. Minden nap kimegy az Ő gyümölcsösébe, figyeli legapróbb rezdülésünket. Esőt küld, gyomlál, megmetsz, „megsebez, de be is kötöz”(Jób 5:18). Mindent megtesz azért, hogy megteremjük a Lélek gyümölcsét (Gal.5:22).
Igen, hisz a négyféle talaj, minket embereket szimbolizál. S, hogy ki melyik csoportba tartozik, hogy szívünk kövekkel, tövisekkel van tele, vagy éppenhogy a felülről jövő szeretetnek ad helyet, az majd csak az aratáskor derül ki. De már ma is mindenki megmérheti saját magát az Ige mérlegén:
„Isten Igéje gyakran összeütközik az ember öröklött és melengetett jellemvonásaival és szokásaival. A jó talajjal jelképezett hallgató azonban, hallva az Igét, elfogadja minden feltételét és kívánalmát. Minden szokását, tettét és egész életét Isten Igéjéhez igazítja. A véges, tévedő ember parancsai semmivé válnak előtte a végtelen Isten Igéje mellett. Teljes szívével és minden erejével igyekszik az örök életre. Veszteségek, üldözés vagy akár a halál árán is követi az igazságot.” (E.G.White: Krisztus példázatai 36.o.)
Ezer útja van, ahogy a jellemünk fejlődhet, de mind közül a legeredményesebb, amikor mások üdvösségén munkálkodunk. Az ókorban élt bölcs, Jehuda HaNaszi mondta egyszer: "Sokat tanultam tanítómestereimtől, többet diáktársaimtól, de a legtöbbet tanítványaimtól." (Táánit 7). Hogy ez mennyre így van, mindannyian tapasztalatok hosszú sorát tudnánk említeni. Nincs felemelőbb, mint az általunk elhullatott magokat öntözgetni és figyelni növekedésüket. Isten munkatársaivá lenni a legcsodálatosabb módja saját megszentelődésünknek.
A jó föld nem elnyeli a magot, hanem gyümölcsöző fává érleli azt.
A földbe vetett mag Jézus, aki önmagát adta, hogy Belőle növekedjünk gyümölcsöző életű tanítványokká, akik nem azért veszik magukhoz Isten éltető ajándékait nap, mint nap, hogy önnön nagyságukat növeljék, hanem hogy a Mesterhez hasonlóan az áldások hordozóivá legyenek.
Jézus következő versben feltett kérdésére:„avagy azért hozzák-e elő a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért-e, hogy a gyertyatartóba tegyék?” (Márk 4:21) válaszoljunk: Uram, világíts be velem mások életébe!
