Az Úr szavának ereje

„Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem.”
Ésaiás könyve 55:10-11

Társadalmunkban ma a kimondott szónak nincs értéke. A szóbeliség óriási mértékben devalválódott. A kimondott szó csak akkor „hihető”, ha különböző szerződésekben, nyilatkozatokban, aláírással, pecséttel van ellátva. Néha még arra is szükség van, hogy tanúk, sőt közjegyző jelenlétében mondjunk ki és írjunk le dolgokat, mert csak így hiteles, így elfogadható.

Isten is beszél hozzánk az Ige által. Az emberi szóval ellentétben, az ő szava biztos, azaz Ámen! (2Kor 1:20) Az ámen szó azt jelenti: nem változik, olyan, mint a cövek, megáll minden időben. Isten szava nemcsak a történelemben válik valóra, hanem az emberi szívekben is.

Ahogyan az eső, Isten Igéje is felülről száll alá, hogy az emberek életét gazdagítsa, formálja, erősítse. Isten Igéje nem hiábavaló, nem üres beszéd, szemben a sokszor tapasztalt emberi beszéddel. Az Isten szava eredményes is. Már kezdetben az Úr szava által hozta létre a világot (Zsolt 33:6). Isten Szavában teremtői erő van. Ez a hatalmas erő, szó ma mindannyiunk életét megváltoztathatja, ha hiszünk benne. Az esővel szemben ugyanis az Úr szava csak ott tud hatni, ahol hisznek benne. A hit aktiválja Isten ígéreteit.


Amint az eső hullása sem eredménytelen, hiszen hatására a növényzet kivirul, gyümölcsöt hoz, élet fakad a kietlenben, úgy a hittel fogadott Isteni szó sem maradhat nyomtalan életünkben. Akik hittel fogadják Isten szavát, azok élete reménységet, szorgalmat, engedelmességet, Isten és felebarát iránti szeretetet, együttérzést és könyörületességet fog teremni. Isten ma reggel azért küldi hozzánk az Ő igéjét, hogy rajtunk és bennünk megcselekedje az Ő akaratát. Az Ő akarata pedig a mi „szentté lételünk” (1Thess 4:3).


Imádkozzunk ma reggel azért, hogy Isten igéjének olvasása közben, és annak hatására szívünk talaja úgy lágyuljon meg, s váljon képlékennyé a szerető Atya kezében, ahogyan az agyag válik formálhatóvá a fazekas kezében. Engedjük, hogy Isten igéje jót teremjen bennünk és általunk. Ez Isten igéjének egyedüli célja. Azzal a céllal és vággyal olvassuk, hogy Isten akarata szerint formálódjunk Krisztus képmására.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia