vasárnap, március 26, 2017

És te mit teszel hozzá?

„Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek.”
Jakab levele 4:7-8

"Bezzeg az én időmben..." Akkor még kint játszottunk az udvaron, sötétedésre hazaértünk, mosatlanul ettük a földiepret, meg a szomszéd cseresznyéjét, és nem lett semmi bajunk. Akkor még nem volt mobiltelefon, de a szüleink biztonságban tudtak minket, vagy legalábbis nem mutatták ki, hogy aggódnak minden lépésünkért. Akkor még mindenki köszönt a faluban mindenkinek, mindenkinek volt munkája, vagy legalábbis mindenki bejárt valahova. Akkor még nem volt ennyi gonoszság a világban, és sokkal jobban tisztelték egymást az emberek... Bezzeg az én időmben...

Ugye ismerősek ezek a mondatok? Gondolom, hallottad már őket. Esetleg te is kezdesz belelépni az édes nosztalgiázás korába, ahonnan a régi mindig jobbnak és értékesebbnek látszik. Pedig a világ nem egy velejéig romlott, személytelen entitás, amiben mi, emberek vagyunk a szerencsétlen szenvedők. A világot mi alkotjuk, és tesszük azzá, amilyen. Te és én, és minden ember. Miattunk olyan a világ, amilyen.

Mi vagyunk azok, akik kevesebb időt töltünk a szeretteinkkel, mint amennyit egészséges lenne. Mi vagyunk azok, akik álarcokat viselve próbáljuk elrejteni a másik elől valódi énünket. Mi vagyunk azok, akik irigyek vagyunk a másikra, és ellopjuk tőle azt, ami nagyon nem a miénk. Mi vagyunk azok, akik kiközösítik azt az egyet, aki valamiben más, mint az átlag. Mi vagyunk azok, akik abszurd berögződések miatt hátrányosan megkülönböztetjük egymást. Mi vagyunk azok, akik a legszentebb közösségen, a családon belül is pokollá tesszük egymás életét. Mi vagyunk azok, akik gonosszá tesszük a világot. A mi döntéseink, a mi cselekedeteink.

Ma reggel Isten arra hív, hogy állj meg egy percre, és gondolkodj! Ne mutogass a névtelen, arctalan tömegre, ne őket okold mindazért a borzalomért, ami történik nap mint nap, hanem nézz magadba, és gondolkodj el azon, te mit teszel ezért! Mit teszel a gonoszság ellen, mit teszel a jóért?

Te is a "világban" élsz, te is hozzájárulsz ahhoz, milyen is az élet most itt a 21. században. Isten arra kér téged, hogy állj a jó oldalra! Közeledj Hozzá, mert ezzel tudod a legtöbbet tenni azért, hogy a világunk élhetőbb legyen. Ember vagy, felelősséggel áldott meg a Mindenható, hát élj vele! Élj Vele!

Keresd Istent, a Vele való kapcsolatot minden nap! Kérd, hogy mutassa meg, mi a terve veled, mutassa meg, hogyan élhetsz az emberiség javára! Dönts Isten mellett, és tegyél a világért! Tedd hozzá a te részedet! Tedd a jót hozzá!

szombat, március 25, 2017

Éjjel, nappal


"Nappal (kegyelmes) szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az ÚR; imádságot életem Istenéhez."
Zsoltár 42,9

Hiszel a gondviselésben? Hiszed, hogy van valaki, aki mindig vigyáz rád, amikor csak szükséged van rá? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. De én itt most nem a csodákról és nem is a természetfeletti jelenségekről akarok írni, hogy győzködjelek. Nem. Csupán a megtapasztalásról, a kegyelem és az ima megtapasztalásáról.

Életünkben sok mindent természetesnek veszünk, ami egyáltalán nem az. Amikor szociális területen önkénteskedem, mindig rájövök erre. A fogyatékkal élőktől nagyon sokat lehet tanulni. Leginkább alázatot. Mivel függnek másoktól, megtanulták ezt elfogadni. Nem lázadoznak ellene, igyekeznek türelmet gyakorolni, megtanultak várni. Ezek ma olyan erények, amit egyre kevesebb ép ember gyakorol. Aki nem tud járni, annak meg kell várnia, míg valaki kiemeli az ágyból, segíti a fürdőszobai dolgokban, aztán az öltözködésben, az étkezésben és így, egész napon át. Valaki egyszer azt mondta nekem: "Nem tudnám elviselni, hogy mindig valaki másra szoruljak". De ők nem tehetnek másként. Mindig rászorulnak valakire, egy gondozóra, aki vigyáz rájuk és így mindig megtapasztalják a gondoskodást. Kölcsönös kapcsolat ez a gondozó és a rászoruló között, miközben mindketten szeretni tanulnak. Szeretni, elfogadni, segíteni a másikat. A kegyelmes szeretet megtapasztalásának a lehetősége ez, ha jól csinálják. Mert szeretetből való kegyelem az, hogy jó szóval, kedvesen adok segítséget és az is, ha nem nehezítem meg a másik munkáját daccal, csökönyösséggel, azzal, hogy kihasználom a segítséget adót. Amikor megoldhatatlan kérdésekkel találjuk szembe magunkat az életünk során, akkor jövünk rá arra, hogy mi is függünk valakitől/valamitől. Ha ez így van, akkor talán nekünk is kellene egy kis alázatosságot gyakorolni és akkor többször megtapasztalnánk a kegyelmes szeretetet.

Szeretek énekelni és szeretem, ha énekelnek körülöttem. Megfigyeltem, hogyha a feleségem boldog, vidám, akkor a legtöbbször énekel. Olyan jó érzés, hogy hallom őt, mert ilyenkor tudom, minden fontos dolog rendben van. Amikor napok, hetek telnek el úgy, hogy nem csendül fel egyetlen ismerős dallam sem, elkezdek aggódni. Mit rontottam el, mire nem figyeltem oda? Megint magára hagytam és elfáradt? Megbántottam valamivel? Ezek a kérdések járnak a fejemben. Az éneklés egy jel nálunk, hogy rendben vannak a dolgok. Rólunk, magyarokról azt mondják, hogy sírva vigadunk. Szeretjük a szomorú dalokat és bánatunkban is énekelünk, mert a dal maga visszabillent minket a harmóniába. Az ének helyreállít, rendbe hoz, az énekelt imádság is ilyen. Segít a kibillent lelki egyensúlyunkon.

péntek, március 24, 2017

A hangya és az elefánt

Képzeld el, hogy a hangya elindult barátjával, az elefánttal az erdőbe sétálni. Ahogy mennek együtt, egy irdatlan rög került a kis hangya útjába. Felszól az elefántnak: Segítenél eltenni az útból ezt a hatalmas rögöt? És teljes erejéből nekifeszül, hogy segítsen az elefántnak. Természetesen így együttes erővel sikerült elhárítani az akadályt. De tegyük föl, hogy a kis hangya nem szól, hanem minden erejével igyekszik eltolni a rögöt, megpróbál átbújni alatt, fölötte, mellette. Szakad róla a verejték, de nem sokat halad előre.

Sok emberrel találkozom, akik azt mondják, ők keresztények, és majd összerogynak a terhek alatt. 

Már 30 éve meghalt a házastársa, de még mindig naponta kijár hozzá a temetőbe, és siratja életét, milyen rossz egyedül.

Bár kereszténynek vallja magát, de mindenféle pótcselekvéshez fordul, mert megalázták, becsapták, otthagyták. Szenved, összeomlik, pedig hatalmas segítője ott áll mellette, hogy megvigasztalja, betöltse erővel, felemelje őt. Csak őszintén kérnie kellene.

Azt mondja, ő jó keresztény, hetente jár templomba, de arra nincs ideje, hogy naponta olvassa a Bibliát, legföljebb elmorzsol egy miatyánkot vagy hiszekegyet.

Sok állítólagos keresztény áll próbáinak hatalmas hegye előtt, de csak végső esetben gondol arra, hogy megkérje a mellette haladó Krisztust, hogy avatkozzon közbe. Úgy érzi, ezt saját maga is meg tudja oldani. Pedig egészen közel, karnyújtásnyira van a segítség.

Dávid király sok nehézségen ment keresztül, mégis így kezdődik a 34. Zsoltár: 
„Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van.” Majd így folytatja: „Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és megsegíti a megsebzett lelkeket.” (19. vers)

Bár minden példa sántít egy kicsit, de képzeld magadat pici hangyaként a hatalmas, erős elefánt mellé. Van okod az aggodalomra? Szerinted van olyan kihívás, ami téged ér, és a barátod ne tudna megvédeni? Mennyivel hatalmasabb a mi Istenünk. Húzódj közelebb hozzá!

csütörtök, március 23, 2017

Ima a miniszterelnökért

"Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére."
Pál első levele Timóteusnak 2:1-4

„Hívő ember nem politizál!” – hallom ezt sok ízben keresztyén emberektől, főleg választások körül. Kényes téma, és ismerem az érveket pro és kontra. Azok, akik egyetértenek e kijelentéssel, tüntetően közömbösek a politika minden egyes jelenségével. Egy idős bácsi avval dicsekedett nekem, hogy a szavazócédulát szándékosan rosszul töltötte ki, ezzel akarván kifejezni, mennyire ördöginek tartja a politikát. Mások, akik vitatkoznak a fönti kijelentéssel, úgy vélekednek, a vallásszabadság csak akkor tartható fönn, ha aktívan támogatjuk azokat a pártokat, amelyeknek fontos ez az érték. Ez első csoport megveti azokat, akik olyan sötét dolgokkal foglalkoznak, mint a politika; a második csoport pedig azokat veti meg, akik nem úgy foglalkoznak a politikával, ahogyan ők azt elképzelik. Vagy így, vagy úgy, de egyik felfogás sem veszi figyelembe Pál Timóteusnak intézett tanácsát.

Pál azt mondja, imádkozzunk a politikusainkért. Aki megveti a politikusokat, tud-e értük imádkozni? Aki megveti azokat a politikusokat, akik más irányvonalat képviselnek, mint ő, tud-e értük imádkozni? Pál azonban nem csak azt mondja, hogy imádkozzunk országunk vezetőiért (akármelyik oldal van éppen kormányon), hanem még azt is hozzáfűzi, hogy Isten üdvözíteni akarja még a politikusokat is. Hát ez végképp megbotránkoztatóan hat. Vajon aki megveti a politikusokat, nem fog-e meglepődni, mikor a mennyországban épp egy miniszter lesz a szomszédja? Vajon aki megveti a másképp gondolkodó politikusokat, nem fog-e fölháborodni, hogy Isten országában éppen egy másikoldali párttag mellett kap Jézustól helyet?

Úgy érzem, Pál tanácsa fényében újra kell értelmeznünk a politikához fűződő viszonyunkat. Ha isten még a politikusokat is szereti, hát mi miért ne imádkozzunk értük? Ez nem azt jelenti, hogy egyet is kell velük értenünk. Pál pusztán arra buzdít, hogy lássuk meg a politikus szerepe mögött azt az embert, akiért meghalt Krisztus – éppúgy értük, mint ahogy értünk is. Imádkozzunk hát ma Magyarország vezetőiért!

szerda, március 22, 2017

Szoros kapcsolat



„De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem. Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!”
 (73. Zsoltár, 23-26. vers)

Nemrég kezembe került Tom Marshall Helyes kapcsolatok című könyve. A szerző a bevezetőjében úgy vall: „könyvnek létrejöttéhez az a keserves felismerés is hozzájárult, hogy a jelek szerint a keresztényeknek ugyanolyan súlyos problémáik vannak a kapcsolatok területén, mint a hitetleneknek. Ráadásul bár nekünk szakértőknek kellene lennünk az emberi természet megértésében és megváltoztatásában, a válságba került és szétesett kapcsolatok helyreállításában tanúsított teljesítőképességünk egyáltalán nem ezt mutatja.”

Majd kifejti, hogy: „A kapcsolatok témakörének megértése azért is nagyon fontos, mivel Istennel való kapcsolatunkra is hatással van. Vannak emberek, akik azért nem tudnak szoros kapcsolatba kerülni Istennel, vagy azért nem értik igazából, hogyan lehet felépíteni a Hozzá fűződő kapcsolatot, mivel nehézségeik vannak általában a kapcsolataikban, vagy egyszerűen nem tudják, hogyan kell ezt csinálni.”

Úgy vélem, valóban helytálló Tom Marshall azon felismerése is, mikor az Istennel való kapcsolatunkról azt írja: „a kapcsolat minősége a mi hozzájárulásunktól is függ, nekünk pedig ugyanazt kell ebbe belefektetnünk, amit minden más kapcsolat megkövetel: saját magunkat. Órákat tölthetek bibliatanulmányozással, imádkozással és mindenféle keresztény szolgálattal, de ha én személyesen nem vagyok ezekben benne, ha nem adom bele a lényemet, akkor nem jön létre valós kapcsolat Istennel, és nagyon gyorsan meg fogom unni a dolgot, mert úgy látom, hogy nincs semmi értelme.”

Bizony, a felületes, magunkra kényszerített, érdekből való kapcsolatokat nem lehet sokáig fenntartani.

Aszáf zsoltára viszont tiszta szívből jövő kapcsolatról tanúskodik. Egy olyan kapcsolatról, ahol őszintén vallja be gyengeségét, félelmét, kételyeit, majd kimondja; „Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!”.

Nem tudom neked mit jelent a 73. zsoltár, engem önvizsgálatra indít az Istennel való kapcsolatom terén és megerősít abban, hogy hangosan mondjam ki:

„Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.” (73. Zsoltár 28.vers)

kedd, március 21, 2017

Jaj szegény szüleim! :)

„Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz”

Zsoltárok könyve 103. fejezet 13. verse



Jaj, mennyi huncutságot elkövettem gyerekkoromban... Szegény szüleim, akiknek bérletet kellett váltani az igazgatói irodába. Mások érmet, bélyeget gyűjtöttek, én meg az intőket. Ha kérdezték: „Lacika, megvagy a házival?” Én csak annyit mondtam: „Micsoda? Már rég!” És már lóra is pattantam és tekertem a haverokhoz. Ha kérték, is hogy mutassam meg a házit, akkor mutattam valami régit, amire már a tanár sem emlékezett. Jaj, szegény szüleim! Persze jajgathatok kedvemre mostmár, nem tudom nem megtörténté tenni a múltat, még akkor sem, ha most nagyon szégyellem, hogy hányszor becsaptam őket! (nem kell utánozni a példámat, mert veszélyes játék, és sokan megsérülhetnek)

DE! Mégis akárhányszor rossz fát tettem a tűzre, mindig megbocsájtást kaptam. Tényleg nem akartam sosem visszaélni a jóindulattal, de valahogy nem bírtam magammal, mindig kellett valamit csinálnom. Megbocsátást nyertem, bizalmat kaptam, hitet, hogy tudok ennél jobbat is.

Sosem számoltam meg, hogy egy nap hányszor követek el bűnt, amelyek miatt szégyenkeznem kellene az Úr előtt, de szerintem hamar összejönne egy többszázas lista. Rosszindulatú, sértő szavak, emberek figyelmen kívül hagyása, irigység, stb... hosszú lehet a lista és nemcsak az enyém. Mégis minden este úgy jövök az Úr elé, hogy szinte ugyanazt kérem. Bocsánatot, azért, hogy nem méltóképpen képviseltem Őt mások előtt, miközben magamat Krisztus követének tartom. Mit tesz Ő velem? Megbocsájt. Ebben az esetben is őszintén mondom, nem áll szándékomban megbántani Őt, vagy szégyent hozni Rá, de sokszor hibázom. Mit tesz velem ezután? Megbocsájt! Irgalmasságot cselekszik velem, jobban, mint bárki más.

Egyszer én is szülő leszek, ha az Úr így látja jónak, és ha fiam lesz, és olyan lesz, mint én, akkor majd csak akkor fogom megtapasztalni, hogy milyen érzés először az igazgató elé állni és végig hallgatni azt, hogy milyen rossz a gyerekem... Nem lehet könnyű.


Jó érzés-e megbántani valakit a viselkedésünkkel? Nem! Figyeljünk rá, hogy viselkedésünkkel, szavainkkal, gondolkozásunkkal, ne bántsuk meg az Urat! Sok sikert nekünk ;)

hétfő, március 20, 2017

Tudás és tapasztalat

"Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak."
Jób 42.5

A leghatékonyabb ismeretszerzés, amikor a hallott információkat élményekhez, tapasztalatokhoz tudjuk kötni. Milyen más az, amikor személyesen átéljük Isten jelenlétét, mint amikor elméleti ismereteink vannak róla! Isten nem csupán egy csatornán keresztül akarja megismertetni önmagát velünk, hanem minden érzékszervünkön keresztül. "A hit hallásból van" (Róma 10.17), Isten kijelentésére alapul. A hit növekedését pedig a tapasztalatok segítik. Amikor szaván fogjuk Őt, s ennek nyomán átéljük jelenlétét, szabadítását. "Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki őbenne bízik." (Zsolt. 34.9) Eljuthatunk arra a pontra így, amikor elmondhatjuk: nem csupán hiszem, hogy Isten létezik, és szeret, hanem tudom. Ez az, amivel Isten meg akar ajándékozni minket!

Legyen áldott a napod!

Jób szavai nyomán egy olvasmány élményem jutott eszembe, amelyben a szerző személyes tapasztalatát írta le:

"Eltökéltem, hogy buzgón keresni fogom ott az Urat, és ha lehetséges, elnyerem bűneim bocsánatát. Szívem nagyon vágyott a hitből fakadó keresztény reményre és békére.
 
Igen fölbátorodtam, amikor a következő szövegen alapuló igehirdetést hallottam: „Ekképpen megyek be a királyhoz”, „s ha azután elveszek, hát elveszek.” A szónok a remény és félelem között ingadozókról szólt, akik bár szeretnének menekülni bűneiktől, és elnyerni Krisztus bűnbocsátó szeretetét, de akiket félénkségük, és a szívtelenségtől való félelem, kétségek közt hánykolódva tart. Ezeknek tanácsolja, hogy adják át magukat Istennek, s halogatás nélkül bízzák magukat könyörületére. Rájönnek majd, hogy a kegyelmes Megváltó készen áll nekik ajándékozni a könyörület jogarát, mint Ahasvérus ajánlotta fel Eszternek, kedvezése jelét. A bűnösnek, mikor reszketve áll az Úr jelenlétében, nem kell mást tennie, mint kinyújtani a hit kezét, és megérintenie a kegyelem jogarát. Ez az érintés biztosítja számukra a bűnbocsánatot és békét.
    
Akik arra várnak, hogy érdemeseknek tudják magukat Isten kegyelmére, mi előtt rászánnák magukat, hogy igényt tartsanak ígéreteire, végzetes hibát követnek el. Csakis Jézus tisztíthat meg bűneinktől, egyedül Ő bocsáthatja meg vétkeinket. Urunk szavát adta, hogy meghallgatja kéréseinket, s válaszol a hittel hozzá folyamodók imáira. Sokan azt képzelik, hogy valami csodálatos erőfeszítést kell tenniük, hogy elnyerjék Isten tetszését. Holott hiábavalóság minden magunkra támaszkodás. A bűnös csak úgy válhat Isten reménykedő, hívő gyermekévé, ha hit által közösségre lép Krisztussal. Ezek a szavak megnyugtattak, és megmondták, mit kell tennem, hogy megmeneküljek. 
 
Ettől kezdve világosabban láttam utamat, kezdett eloszlani a sötétség. Őszintén kerestem bűneim bocsánatát, s minden erőmmel igyekeztem teljesen átadni magamat az Úrnak. Mégis gyakran kétségbe estem, mert nem tapasztaltam azt a lelki elragadtatást, melyet Isten tetszése bizonyítékának tartottam. E nélkül nem mertem megtértnek tartani magam. Igen rászorultam, hogy valaki megmagyarázza az egész folyamat egyszerűségét!

Míg a többiekkel az oltár előtt térdeltem, szívem ezt kiáltotta: „Jézus, segíts, ments meg, mert elveszek! Meg nem szűnök könyörögni, míg meg nem hallod imámat, és meg nem bocsátod bűneimet!” Erősebben éreztem segítségre szoruló állapotomat, mint valaha. Ahogy ott térdeltem, és imádkoztam, a teher lehullt rólam, és a szívem megkönnyebbült. Először megriadtam., és próbáltam vissza felvenni magamra a gyötrelem terhét. Azt gondoltam, hogy nincs jogom örülni, és boldognak lenni. Jézus mégis nagyon közel látszott lenni. Minden bánatommal, balszerencsémmel és próbáimmal hozzáfordultam, ahogy az imádkozók között térdeltem, többet tanultam Krisztus isteni jelleméről, mint bármikor azelőtt.
 
Az egyik hívő asszony hozzám lépett, és megkérdezte: Drága gyermekem, megtaláltad Jézust? De mielőtt felelni tudtam, felkiáltott: Igen, megtaláltad, békéje éltet, látom arcodon! Ismételten felvetettem magamban a kérdést: ez a megtérés? Nem tévedek? Túl értékesnek tűnt, hogy magamnak igényeljem, túl fenséges kiváltságnak. Bár igen félénk voltam, hogy nyíltan megmondjam, tudtam, hogy az Üdvözítő megáldott, és megbocsátotta bűneimet." (Ellen Gould White tapasztalata)